Tényleg itt lenne?



Az elmúlt napokban az emelkedő amerikai és kínai esetszámok miatt felvetődött, hogy már a koronavírus-járvány második hulláma is elkezdődött.

A szakemberek arra gyanakodnak, hogy Európából került vissza a fertőzés az eredeti kiinduló országba, a hatóságok egyelőre igyekeznek csírájában elfojtani a vírust, az iskolák első három évfolyamán máris felfüggesztették a tanítást.  

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon

– mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy

a járvány második hulláma „talán nem lesz elkerülhető”, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.Vályi-Nagy István szólt arról, hogy Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt. 

Nagyon sokféle forgatókönyv létezik

Az összes ismert koronavírusnak van szezonalitása. A koronavírus most az emberi populációban takaréklángon ég, de ott van mindenhol, tehát jó eséllyel számíthatunk egy második hullámra.

Jelenleg 15 vakcina van klinikai stádiumban, és még 120 az előtt, nem tudjuk, hogy ezek közül melyek lesznek azok, amelyek hatásosak lesznek, és addigra milyen lesz a járványos helyzet.

A jelek szerint a tudomány is tanult a mostani helyzetből. Már a koronavírus-járvány előtt is kialakult egy tudományos fejlesztés, együttműködés és reakciógyorsító kezdeményezés a tudósok körében. Részben ennek köszönhető a vakcinafejlesztés gyorsasága, és egyéb olyan fejlesztések, amelyekre az átlagember felkapja a fejét. Ilyen például a mesterséges intelligenciás elemzések vagy a predikciók, de sorolhatnám még. A lényeg, hogy a tudomány reagál és próbál ezek elé menni, de látható, hogy amikor gyakorlati szintre jut a dolog, akkor igenis szükség van az emberek megértésére és támogatására. És itt most nem politikáról van szól.

Magyarországon az elmúlt 24 órában mindössze 8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ugyanakkor a koronavírus-járvány intenzitása állítólag nő az amerikai kontinensen, az elmúlt egy napban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak - írja a hiradó.hu.

Hiába a csökkenő szám az egyes országokban, a veszélyhelyzet globális szinten újra előveszik. Vajon meddig lehet ezt az állapotot fenntartani?

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤