A lomtalanítás nem azt jelenti, hogy bármit elvisznek, ami kikerül a ház elé.



Minden háztartásban keletkeznek felesleges lomok, amik túlságosan nagy méretűek ahhoz, hogy a normál szemétszállításkor a kukával együtt vigyék el. Amit ezek közül ki lehet tenni lomtalanításkor, azok többnyire olyan, nagy méretű hulladékok, amik nem férnek bele a kukába.

Például a gyerekkád, a bőröndök, a feleslegessé vált bútorok, de ide tartoznak a szőnyegek, matracok, és a nagy méretű sporteszközök is.

A szemétszállító cégek megszabják azt is, hogyan lehet kihelyezni a hulladékot: általában a lakóház elé kell úgy, hogy a szemétszállító autó könnyen meg tudja közelíteni, de nem akadályozza a forgalmat. 

Nem lehet a lomtalanításkor kitenni:

a kommunális hulladékot, a szelektíven gyűjthető műanyagot, fémet, vagy papírt, építési törmeléket, sittet, hamut és földet. Nem viszi el a szállító a gumiabroncsot, a síküveget (például régi, törött ablakot) és a veszélyes hulladékot, az elektronikai hulladékokat.

Az éves, ingyenes lomtalanításkor: sokan kiteszik az elromlott mikrót, hűtőgépet, számítógépeket. Ezeket előzetes időpont egyeztetés után hulladékudvarokban lehet leadni, de egyes településeken évente egyszer megszervezik ezeknek az elszállítását is.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤