Az anya csak annyit nyilatkozott eddig az ügyben, hogy a "barátainál voltak villám látogatóban."



Egy négy hónapos kisbaba vesztette életét a hideg miatt a Baranya megyei Felsőszentmárton településen.

A kicsit december 4.-én szállították a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ kórházába. A csecsemő három testvére is kórházba került, szintén a hideg miatt, hipotermiás állapotban. A csecsemőre és testvéreire a szomszédban lakó házaspár figyelt fel, aki gyereksírást halott a telekről. Közelebb érve észrevették, hogy a sírás a szomszédos garázsból jön és ezek után feszítették fel annak ajtaját. Mint utólag kiderült az édesanya egyedül, illetve egy általa élettársnak nevezett férfivel 'nevelte' a négy gyermekét, akik nem tartózkodtak otthon, mikor a szomszéd rátalált a csöppségekre.

A Baranya megyei Igazságügyi Orvostani Intézet vezetője, Hecser László elmondta, a boncolás során nem találtak arra utaló jeleket, hogy a csecsemőt bántalmazták volna.

„A csecsemőt boncoló orvos szerint a kicsi teljesen meg volt fagyva. Vettünk szövettani mintákat is, amelyeket elküldtünk vizsgálatra, de minden valószínűség szerint a kisgyerek a hideg miatt hunyt el” – közölte a szakember. A csecsemő halálának körülményeit vizsgálja a rendőrség is.

A sokkos állapotban lévő édesanya csak annyit nyilatkozott eddig az ügyben, hogy a 'barátainál voltak villám látogatóban, mire hazaértek a garázsban használt kályha teljesen kihűlt, amit a mai napig nem ért, hogy történhetett..'

Jelenleg előzetesen letartóztatásban tartják. Rengeteg kérdést vet fel az ügy, amit a rendőrség jelenleg is nyomoz. Például, hogy miért tartották a kisgyermekeket egy garázsban. 

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤