A szülők már beletörődtek, hogy soha nem fog tudni beszélni a gyerekük.



Mason még csak 10 napos volt, amikor agyi aneurizmát szenvedett, így fejlődési problémái keletkeztek. Amikor egyéves lett, már beszédterápiára járt, de az orvosok szerint olyan ritka genetikai szindrómában szenvedett, ami miatt a beszéd mindig is egy probléma lesz az életében.

Érdekes módon Mason ki tudta mondani a szavak elejét, de a képességei itt megálltak. A szülei megtanulták megérteni fiukat, aki egy 1 éves szintjén kommunikált 6 éves korában.

Mindenki meglepődött, amikor 2017-ben egy rutinvizsgálat során a fogorvos figyelmes lett rá, hogy a Mason nyelve alatti szövet túl közel helyezkedik el a nyelve végéhez, és akadályozza a szabad használatban.

A szülők engedélyével egy tíz másodperces lézeres beavatkozást hajtott végre, felszabadítva a fiú nyelvét.

 

Mire hazaértek a fogorvostól, Mason már teljes mondatokat mondott, amit még sosem halottak tőle korábban. Az orvosok most már úgy hiszik, hogy képes lesz utoléri a korosztályát. Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤