"Meggyőződésem, hogy meg kell tanítani az embereket arra, hogyan takarítsák meg az első ezer forintot, azután lehetőleg a következő ezreket."



„Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a »pénzügyminisztert«, aki rendszeresen átnézi a számlákat, meghúzza a kiadásokat” – fogalmazott az ÁSZ-elnök.

Domokos László korábban havi 2,6 millió forintot vihetett haza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) első embere, majd 2019 május 1-je után 3 958 800 forintot kap.

Az Állami Számvevőszék honlapján tette közzé gondolatait, amivel a magyar családoknak akar segíteni:

'A válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében zajlik a 2020-as és a 2021-es költségvetés újratervezése. A legfontosabb feladat, hogy a bevételi és a kiadási oldalt a valós gazdasági folyamatokhoz igazítsák, és előkészítsék azokat a hosszú távú intézkedéseket, amelyek a gazdaság újra indításához szükséges pénzügyi fedezetet megteremtik.

Domokos László szerint fel kellene ismerni, hogy lakossági szinten sincs ez másként. Nagyon fontos, hogy a kormány intézkedései mellett a családok is újra tervezzék a költségvetésüket, illetve akik eddig ezt nem tették meg, családjuk védelmében tegyék meg a szükséges lépéseket.

Jelen gazdasági helyzetben egyik napról a másikra több ezer munkavállaló munkahelye szűnik meg, és ha hinni lehet a felméréseknek mindössze a lakosság egyharmadának van váratlan helyzetekre félretett pénze. Ez nagyon aggasztó. Tehát 63 %-nak semmilyen vésztartaléka nincs az olyan helyzetekre, mint a mostani – hangsúlyozza Domokos László.

A jelenlegi válsághelyzet még hónapokig eltarthat és a turizmus mellett számos ágazatot negatívan érint, melynek következtében több ezer ember marad munka nélkül. A kormány a költségvetés újratervezését végzi, ugyanakkor lakossági szinten is meg kellene tenni ugyanezt, és a hangsúlyt a tartalékolásra kellene helyezni – hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Ezért minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a „pénzügyminisztert', aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat. Ez jelenthet megoldást arra, hogy a nehéz helyzetbe került családok átvészeljék ezt a néhány hónapot. Természetesen ezt nemcsak nekik, hanem minden családnak meg kellene tennie, hiszen nem lehet tudni, hogy ki mikor kerül hasonló helyzetbe.

A legelső lépés a háztartás költségeinek az áttekintése és megtervezése. Ez a legjobb tükör, ami megmutatja a család aktuális pénzügyi helyzetét. A legkönnyebb feladat a bevételi oldal megtervezése, hiszen az csupán néhány tételből áll, a nagy kihívást a kiadási oldal összeállítása jelenti. Ez a legfontosabb, hiszen leginkább ebben vannak az áttervezésre váró tételek, amelyeket először be kell azonosítani, majd a kiadások szerint csoportosítani, végül priorizálni – véli az ÁSZ elnöke. Természetesen új munkalehetőségeket is érdemes számba venni, illetve csak átmeneti megoldást találni a kieső bevételek legalább egy részének a pótlására.

A jelenlegi válsághelyzet még hónapokig eltarthat és a turizmus mellett számos ágazatot negatívan érint, melynek következtében több ezer ember marad munka nélkül. A kormány a költségvetés újratervezését végzi, ugyanakkor lakossági szinten is meg kellene tenni ugyanezt, és a hangsúlyt a tartalékolásra kellene helyezni – hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

A család pénzügyminiszterének feladata nemcsak annyiból áll, hogy megtegye ezeket a lépéseket, hanem, hogy be is tartassa, hiszen ez a legnehezebb feladat. Fel kell hívni a figyelmet a kiadási sorrendre is. Jelenleg csak a legfontosabbak és a legszükségesebbek maradhatnak a listán a stabilitás érdekében, ez a lakhatás, a törlesztő részlet fizetése, az élelmiszer és gyógyszer. Az összes többit lehetőség szerint háttérbe kell szorítani – figyelmeztet Domokos László.

A pénzügyi egyensúly eléréséhez arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre. Meggyőződésem, hogy meg kell tanítani az embereket arra, hogyan takarítsák meg az első ezer forintot, azután lehetőleg a következő ezreket, hiszen a családnak és a társadalomnak egyaránt az egyik legnagyobb értéke a biztonság, illetve a pénzügyi biztonság – húzza alá az Állami Számvevőszék elnöke.'

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤