A koronavírus szedi tovább a fertőzésmentes áldozatait!



Nemrég hunyt el egy vásárosnaményi fiatalember, akit nem a koronavírus fertőzés, hanem az elhúzódó kórházi procedúra vitt el, és lett belőle az értelmetlen járványintézkedésnek köszönhetően áldozat! Covidosnak hitték, pedig valójában vakbélgyulladása volt, amibe aztán bele is halt. Ezt az apa, Praczu Béla írta meg a facebook oldalán.
Képtelenek ebbe beletörődni, mert szerintük a 26 éves fiuk még ma is élhetne, ha az orvosok jobban odafigyelnek rá, és nem a coviddal foglalkoztak volna.

Orvosi mulasztás végett halt meg a kisfiam Vásárosnaményban. Coviddal foglalkoztak és nem a vakbél perforációval, holott a sebész azonnali műtétet javasolt a fiamnak.
Úgy bántak a fiammal és a feleségemmel, mintha leprások lettek volna, Levették a tesztet covidra, de annyira elhúzták az időt, hogy reggel 8 órától 1 óra 45-kor vitték el mentővel, de nem roham mentőt hívtak, hanem a covidos mentő vitte el Nyíregyházára teljesen legyengült állapotban. És ugye tudni kellett volna nekik, hogy ő beteg volt, adison kórral kezelték, azaz mellékvese kéreg elégtelensége volt.

Beérkeztek nyíregyre és egyből a covid részlegre szállították. A saját lábán még ott is hagyták, hogy gyalogoljon az édesanyával, és össze eset a harmadikon.
Már ott alig volt pulzusa és a mentőst elzavarta a feleségem tolókocsiért vagy hordágyért, és mikor visszajött, akkor a fiamat elvitték. Rohantak vele a liftbe és levitték az első emeleti részlegre és mondták a feleségemnek, le kell mennie innen, mert lezavarják úgyis.
Rosszul lett és már pulzusa is alig volt. Gyorsan kiabált a feleségem hogy segítsen valaki, mert nagyon nagy a baj, hűlt kifelé a fiam, és az ottani doktornő és a feleségem meg egy kisegítő rakták fel a hordágyra és rohantak vele.

Attól kezdve nem tudtunk róla semmit, este 9-kor azt mondták a biztonsági őrnek, hogy nyugtassa meg az apukát, stabilizálták az állapotát és viszik műteni, és hogy nyugodjunk meg várjuk meg vagy eljöhetünk haza. Mert nem lehetünk vele a covid osztályon.
Oda volt beutalva, mert csütörtök este 39 volt a láza, de már péntek reggel nem volt az és eljöttünk abban a tudatban, hogy stabil az állapota. 21óra 45-kor hívtak, hogy elhunyt a fiam.
26 éves volt…

Meddig fognak még értelmetlenül meghalni emberek, az értelmetlen járvány-intézkedések miatt?

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤