Akkor még nem tudta, hogy mit talál a hátsó ülésen...



A két éves Jacob apjával indult volna autóval, ám az apának eszébe jutott, hogy nem zárta be a lakás bejárati ajtaját. Visszament, hogy bezárjon, és a riasztó rendszert is élesítse, ám ennyi idő épp elég volt egy arra járó szemfüles tolvajnak, hogy beüljön és elhajtson. 

Az apa pánikba esett, és azonnal értesítette a hatóságot. Ők azonnal kiadták a körzést a lopott autóra és felhívták a figyelmet az esetlegesen benne ülő kétéves gyerekre.

Egy helyi farmer, John Given útban volt vissza az irodájába, ám úgy döntött, hogy tesz egy kitérőt, és egy elhagyatott út végén lévő tanya felé vette az irányt. A rádióban hallotta, hogy milyen bűncselekmény történt. Amikor meglátta a düledező tető alatt álló autót, tudta, hogy ezt keresi a rendőrség.


Odament a kocsihoz, amiben ott volt a rémült kisfiú. A kocsi le volt zárva, és az ablakai felhúzva. Így a gyereket nem tudta kivenni. Azonnal hívta a rendőröket.

John a mai napig nem tudja, miért tett kitérőt. A sugallat talán fentről jött - mondta.

A 27 éves elkövetőt végül elfogták. Neki nem ez volt az első törvénytelen tette. Több bűncselekménnyel, köztük emberrablással is vádolták.

A kisfiú semmiféle károsodást nem szenvedett az ijedtségen kívül. Szerencsés megmenekülése a civil lakosság és a rendőrség hathatós együttműködésének szép példája. Nézd meg az esetről készült híradós anyagot.

ÉS EGY PERCRE SE HAGYD EGYEDÜL AZ AUTÓBAN A GYEREKEDET!

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤