Felesége nyilatkozott a körülményekről..



Az RTL Híradó információi szerint koronavírus-fertőzésben meghalt a tatabányai Szent Borbála Kórház egyik 41 éves dolgozója. A kétgyermekes édesapa beteghordó volt és a felesége is a kórházban dolgozott.

Az ápoló már hosszabb ideje lélegeztetőgépen volt. Halálhírét a kórház főigazgatója megerősítette az RTL Híradónak.

A betegápoló felesége az Indexnek szintén megerősítette, hogy a férjéről van szó. Az asszony a lapnak azt mondta, hogy amint párja produkálta a tüneteket, nem dolgozott, és külön is költöztek. A férfit a székesfehérvári kórházban kezelték, ott is halt meg.

Az operatív törzs szombat délelőtti sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos nem beszélt arról, hogy egészségügyi dolgozó is van az áldozatok között. Csak annyit mondott, hogy a mára elhunyt 12 koronavírusos betegek között egy 41 éves beteg is volt, ő súlyos betegségben szenvedett. Müller Cecília azt mondta: az áldozatnak súlyos bakteriális fertőzése, vérmérgezése és bélgyulladása volt.

Az RTL Híradó pénteken számolt be arról, hogy a tatabányai kórházban 21 dolgozó fertőződött meg és rajtuk kívül több mint hatvanan vannak otthoni karanténban. Az intézményben április közepén tört ki a járvány. A bent fekvő betegek közül kilencen fertőződtek meg.

'Semmiben nem szüneteltetünk, de már volt arra szükség, hogy a környék egyik magánorvosát - aki egyébként 65 éves elmúlt – megkérdeztük, hogy be tudna e jönni, ő első szóra, anélkül, hogy bármit kérdezett volna, azt mondta, hogy jön és segít' – mondta Dr. Lőke János, a tatabányai kórház főigazgatója pénteken.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤