Van egy ország, ahol a tisztaság és a pontosság mindennél fontosabb!



Hihetetlen, de igaz tények Japánról!

- a japán gyerekek tanáraikkal együtt negyed órán keresztül maguk tisztítják az iskoláikat. Ennek köszönhetően a fiatal generáció már vigyáz a tisztaságra és igényli is azt.

Még a cipős szekrények is ragyognak a tisztaságtól!

A legkisebbeknek is kötelező a játék utáni 5 perces takarítás.

- a takarítókat Japánban „egészségmérnöknek” nevezik. Havi 1,3- 2,2 millió Forint között keresnek, illetve írásbeli és szóbeli vizsgán is részt kell venniük.

- a japán családok nem alkalmaznak bejárónőt vagy takarítót. A szülők és a gyermekek felelősek a háztartásért.


- Az iskolai menzák is a nevelés helyszíneként jelennek meg. Hat éves kortól heti rendszerességgel váltják egymást a konyhában segítő diákok. Fontos, hogy megtanulják, hogyan kell bánni az alapanyagokkal, és megtanuljanak szépen tálalni.

A tanulók fél óra alatt, szép lassan eszik meg ebédjüket, hogy a lehető legjobb legyen az emésztésük. Minden étkezés után kötelező a fogmosás. Ennek legalább 3 percesnek kell lenni, ami után a tanárok még ellenőrizhetik is az alaposságát.

- tilos telefont használni a vonatokon, éttermekben és bármilyen fedett helyiségben.

- a vonatok átlagos késése Japánban 7 másodperc. Évente! Nagyra becsülik az emberek idejét és másodpercre pontosak.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤