38 hetes terhes volt a n, amikor a férje élet-halál között a kórházba került.



Párja 38 hetes terhes volt, amikor James Spence súlyos motorbalesetet szenvedett: koponyája betört, agya is károsodott. Nem lehetett tudni, megéli-e gyermeke születését.

A 25 éves férfi sérülése olyan súlyos volt, hogy az orvosok mesterséges kómába tették, gépek tartották életben. Élet és halál között lebegett, amikor élettársa, Charlene Pope világra hozta kisfiukat, Cartert augusztus 8-án.

A 29 éves asszony attól félt, hogy a kicsi soha nem fogja látni édesapját, ezért fogta az alig pár órája született kisbabát, és elvitte szeretett párjához. Csodák csodájára a férfi két nappal később (tíz nappal a horrorisztikus baleset után) visszanyerte tudatát.

Charlene biztos abban, hogy a „felébredésben” nagy szerepet játszott a kicsi fiuk látogatása – ezt alátámasztja a traumatológia vezető orvosa, Ben Walton is. James az első hetekben még semmire nem emlékezett, de az emlékei fokozatosan visszatértek, és járni is újra megtanult. Karácsonyra már hazamehetett párjához és 9 éves lányukhoz, Jayához, így az ünnepeket együtt tudták tölteni.

A történtek hatására pedig megtette a következő nagy lépést is: megkérte gyermekei anyjának kezét, és össze is házasodtak. Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤