A szakemberek szerint legalább 25 milliót ér a középkori ékszer!



Az amatőr kincsvadász Anglia leghíresebb erdejében talált rá a középkori gyűrűre. Az ékszer akár £70,000-ot (25 milliót Ft) is érhet a becslések szerint.

A Nottinghamshire területén található Sherwood-I erdőben bóklászott, és alig 20 perce sétálgatott, amikor a fémdetektora sípolni kezdett. Alig másfél éve kezdett hódolni a kincskeresés szenvedélyének, és ahogy ásójával elkezdte fellazítani a földet, valami arany színű dolog csillant meg a lába előtt. Felvette, és ahogy letisztogatta, kiderült, hogy egy arany gyűrűt talált, ráadásul egy olyat, aminek egy méretes zafír kő van a foglalatában.

Mr. Thomson bejelentette, hogy mire bukkant, így a gyűrű most különböző vizsgálatokon esik át. Mark pedig csak vár és reménykedik, hogy hamarosan szép summát zsebelhet be érte. Elárulta, hogy több aukciós házzal is felvette a kapcsolatot és a szakértők véleménye szerint a gyűrű értéke £20,000 és £70,000 közé tehető, ami forintba átszámolva 7 és 25 millió közt van.

„Alig 20 perce keresgéltem a detektorommal, amikor megszólalt. Nagyon izgatott lettem, amikor megláttam az aranyat, de akkor még nem tudtam mekkora értéket tartok a kezemben. Még mindig az ájulás kerülget, ha rá gondolok. Ha tényleg olyan értékes, mint amilyennek mondják, akkor teljesen megváltoztatja az életem” – mesélte a szerencsés megtaláló, Mark Thomson, aki villás targoncák festéséből él.

Az ékszert jelenleg a British Museum szakemberei vizsgálják. A gyűrű, melynek egyik oldalába még egy csecsemő korú Jézus is bele lett gravírozva, feltehetően a 14. századból származik. Az egyik szakértő azt is elmesélte, hogy a gyűrűben lévő kő megegyezik azokkal, amelyeket az egyik Canterbury érsek, név szerint William Wytlesey sírjánál használtak, aki 1374-ben hunyt el.

Mr. Thomson már csak arra vár, hogy a gyűrűt, amit talált hivatalosan is értékes kincsnek nyilvánítsák. Amint ez megtörténik, a tárgyat múzeumoknak fogják felajánlani megvásárlásra, és ha sikerül eladni, Mr. Thomsonnál nem kis pénz áll a házhoz. Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤