Lázár János közölte: a vártnál több lesz az emelés.



Lázár János megerősítette: akármi is lesz, 3 százalékkal emelik a nyugdíjakat jövőre.

Arról többször olvashattunk, hogy az idei év végén a nyugdíjasok pótlólagos bevételhez jutnak három különböző jogcímen is. Egyrészt novemberben jár nekik a kiegészítés, a tervezettnél magasabb infláció miatt. Emellett még prémiumhoz jutnak a vártnál magasabb gazdasági növekedés miatt is.

Ezek nem hirtelen jött döntések által született adhoc ajándékok, hanem ezek mind jogszabályokban rögzített kifizetések, amelyekre akkor válnak jogosulttá a nyugdíjasok, ha beállnak a törvényi feltételek. De nem elégszik meg ennyivel a kormány, hanem megint „meglepné” a nyugdíjasokat, akárcsak tavaly Erzsébet-utalványokkal, még karácsony előtt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a GDP idén 4 százalék felett lesz . Ezek szerint a kormány kitart a legoptimistább előrejelzése mellett. A szeptemberi jelentésében a Magyar Nemzeti Bank 3,6 százalékot jelzett az inflációs jelentésében, ehhez képest a magyar gazdaságba az OECD 3 százalékot feltételez, az Európai Bizottság 2,9 százalékot számolt, és az IMF 2,5 százalékot. De az elemzések nem zárnak ki még ennél visszafogottabb növekedési ütemet sem.

Nos, ha azt feltételezzük, hogy a jegybank kivételével, a többi előrejelzés nyáron, sőt tavasszal lett publikálva, ami azt jelenti, hogy a számításoknál kevesebb gazdasági információ volt az elemzők birtokában, mert ezek majd csak most ősszel jelennek meg. De ha a prémium esetében a törvényi feltételt nézzük, ami azt írja elő, hogy a pluszpénz csakis a 3,5 százalékot meghaladó GDP esetében jár – akkor már nyilvánvaló, hogy a kormány a kifizetés tegnapi bejelentésével tulajdonképpen a prémium kiosztását függetlenítette a gazdasági mutatók alakulásától.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤