"Nem fizetek többet, mert ez a nő a kislányomból bevételre tett szert és nem rá költötte.Ez száz darab posztnál 20 millió forint."



Berki Krisztián kijelentette, hogy a mai naptól nem fizet gyerektartást, ugyanis szerinte Hódi több, mint száz alkalommal szegte meg a szerződéseben kikötött közös gyermekfelügyeletre vonatkozó feltételeket.  Felszólította továbbá, hogy 15 napon belül nyisson egy számlát lányuk, Natasa Zselyke számára, és fizessen be 20 millió forintot. 

- A mai naptól nem fizetek gyerektartást, egy forintot se. Pamela több, mint száz alkalommal megszegte a közös gyermekfelügyeletre vonatkozó szabályozást. Ezért a körülbelül 20 millió forintos összeget, ami ebből befolyt, el kell utalnia a gyermekem számára – nyilatkozta Berki.

Elmondta, hogy mi történt akkor, mikor nem ő hozta haza a lányát Amerikából, hanem egy ismerősük, mindez pedig azért történt, mivel az utazás közben elhagyta az útlevelét

- Az elmúlt két év arról szólt, hogy Berki Krisztián milyen rossz ember, most ezen változtatok. Egy bírói döntés alapján én 800 ezer forintos gyerektartást fizetek. Szerintem ezt sokszorosan megugrottam havi szinten mivel mindenét finanszírozom a kislányomnak. de ez nem számít. Azért nem fizetek többet, mert ez a nő a kislányomból bevételre tett szert és nem rá költötte. Számításaim szerint ez száz darab posztnál 20 millió forint. Ha nem fizeti ki, akkor szeretném látni a szerződéseket, és hogy hova kerültek a befolyó összegek. Beszélgetni már nem tudok vele, ezért ezt így kell csinálnom. Ezt a bíróság fogja eldönteni, de addig én felfüggesztem a gyerektartást – mondta Berki Krisztián. 

Itt nézhető meg a videó:

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤