Érezzük is, ha bevásárolni megyünk!



A KSH legfrissebb jelentése szerint országos átlagban áprilisban 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest Magyarországon. A statisztikai hivatal közlése szerint az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. Azonban ha jobban megnézzük az egyes termékek és szoláltatások árának változását azt találjuk, hogy az elmúlt egy évben bőven akadtak csúcs-drágulások ezeken a termékkörökön túl is.

Jelentősen megdrágult az autóbenzin, az akácméz, de még a szemüveglencse is. Az éves áremelkedés ezen felül érzékenyen érintette még az uborkát, a napraforgó-étolajat, a gázolajat is. 2021 márciusa és áprilisa a fejes káposzta, a vérnyomásmérő, és a női szandál ára ugrott meg.

A KSH friss statisztikáiból kiolvasható, hogy az elmúlt egy év, tehát a 2020 áprilistól 2021 áprilisig tartó időszak legdurvább drágulását

a 95 oktánszámú ólommentes autóbenzin produkálta, aminek litere egy év leforgása alatt 45,4 százalékkal lett drágább: 293 forintról 426 forintra emelkedett az átlagos fogyasztói ára.

A második legjobban dráguló címet a szemüveglencse (műanyag, + - 6D, antireflex réteg és felület keményítés nélkül) produkálta, ami összességében 45 százalékkal lett drágább egyetlen év leforgása alatt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy míg 2020 áprilisában 6 700 forintba került, addig idén áprilisban már 9 710-be.

A KSH 178 terméket és szolgáltatást vizsgáló listáján további kirívó árnövekedésekre is bukkanni. A top 2 dráguló mellett 25 százaléknál durvább drágult még a napraforgó-étolaja litere (29%), az akácméz kilója (27,6%), a gázolaj litere (27%) és az uborka kilója (26,4%).

Természetesen a dráguláson kívül történtek árcsökkenések is, igaz azok sokkal kisebb mértékben. A csúcscsökkenő például a fejes káposzta kilója lett, ami egy év alatt 19 százalékkal lett olcsóbb, az ára 351 forintról 284-re zuhant. Ugyanígy több mint tíz százalékkal olcsóbb lett a citrom kilója, illetve a vöröshagyma kilója is. Előbbi ára 930 forintról mérséklődött 770-re (-17%), utóbbi kilós ára pedig 307 forintról csökkent 257 forintra (-16,3%).

Több mint öt százalékos áremelkedést produkált ezen termékek mellett a paradicsom kilója (7,3%), a műbőr női szandál (6,9%), illetve a sárgarépa (6,4%) kilója. 

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤