Nem tudta elviselni a látványt.



Sztarenki Dóra meglátta a megfőzendő madarakat A Konyhafőnökben, és pánikrohamot kapott.

A feladat az volt, hogy különböző szárnyasokat kell elkészíteni. A 28 éves, a Terápia című sorozatból is ismert táncművész-színésznő azonban, mint mondja, gyerekkora óta irreálisan fél a madaraktól, így rosszul lett, amikor az elkészítendő szárnyasokat behozták a stúdióba. Egy pánikrohamhoz hasonlítható állapotba került ekkor, amit a következőképpen írt le:

'Bármennyire is próbáltam úrrá lenni saját magamon, egyszerűen azt éreztem, hogy egyre jobban jön fel a hányingerem, szédülök, ver a szívem, az agyamban pumpál a vér, egyáltalán nem tudok megnyugodni, csak a teljes pánik és a menekülési ösztönöm villog.'

Sztarenki Dóra végül lefeküdt a padlóra, hogy összeszedje magát, aztán amikor ez egy kis lelki rábeszélés segítségével megvolt, akkor a rábízott állatot egy fekete zacskóba tette, és úgy kopasztotta meg, hogy ne kelljen néznie, amit csinál. 

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤