A szenzációs ötletet egy misszionárius adta.



A 2. világháború idején a fehér bőrű amerikaiak rászorultak az őslakos navahók segítségére. Ez a háború sokkal inkább a gépek háborújának számított, mint bármely előző. Az egymástól alkalomadtán nagy távolságokra harcoló csapatok közötti kapcsolatot a rádió biztosította, de ezzel kapcsolatban felmerült egy komoly probléma. Az ellenség, ha ráállt a megfelelő hullámhosszra, egyszerűen le tudta hallgatni az adásokat. Ez ellen az üzenetek egyre bonyolultabb kódolásával védekeztek, amit a másik oldal kódfejtői azután rendre megfejtettek. A kódolók és kódfejtők versengése egyfajta „háború a háborúban” lett.

Az ötlet, hogy ne is alkalmazzanak kódolást, a haditengerészet egy közkatonájától, bizonyos Philip Johnstontól származott. Johnston apja misszionáriusként teljesített szolgálatot a navahó rezervátumon, így ő maga azon kevés fehér emberek egyike lett, aki megismerhette a törzsi nyelvet. A felvetése egyszerű volt: üzeneteiket egyáltalán ne kódolják, hanem egyszerűen állítsanak fel egy navahó indiánokból álló híradós egységet, akik anyanyelvükön kommunikálnak egymással, lássuk, mire mennek ezzel a japán kódfejtők.

   A navahó ugyanis nem egy egyszerű nyelv. Nem csupán arról van szó, hogy csupán egy viszonylag kis lélekszámú törzs tagjai beszélik, de arról is, hogy rendkívül bonyolult. Miközben mi ahhoz vagyunk szokva, hogy egy szó jelentését a hangok egymás után következése adja meg, a navahóban egyéb tényezők is szerepet játszanak. A hangsúly, sőt a hangszín is befolyásolja a jelentést, akár ellenkezőjére is változtathatja. További bonyodalmat okoz a szinonim kifejezések garmadája, melyre jó példa, hogy a szél szóra kb. harminc féle változatuk van. Vannak továbbá olyan egyforma szavaik, melyek jelentését csak a szövegkörnyezet segítségével tudják megkülönböztetni. Nem csoda hát, hogy Johnston ötlete működőképesnek bizonyult, a japánok kódfejtői soha nem tudtak rájönni, hogy mi is az az új rejtjel, ami az amerikaiak rádióadásainak tartalmát ilyen sikeresen elfedi.

400 navahó ifjú mikrofonnal és fejhallgatóval hadba szállt a japánok ellen. Feladatuk igen kockázatos volt, és a hadsereg olyan parancsot adott ki, hogy ellenséges fogságba kerülés veszélye esetén inkább lőjék agyon saját társaik a navahó katonát, mintsem hogy a japán fogságban elárulja az üzenetek tartalmát.

A navahók bebizonyították, hogy tudnak hallgatni. Különleges szolgálatuk a hadititok kategóriájába tartozott, és titkosítását csak húsz évvel a háború befejezése után oldották fel. Márpedig az, hogy négyszáz ember húsz évig titokban tudjon tartani valamit, az szinte példa nélkül való a történelemben.

Chester Nez (képnkön), az utolsó navahó kódfejtő 2014-ben, 93 éves korában halt meg.

Ha tetszett az írás, kérjük ossza meg ismerőseivel.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤