Nézd meg hogy néz ki ma!



Az ausztráliai Perth-ben élő Dana Vulin (28) élete teljesen megváltozott, mikor egy nő féltékenységből felgyújtotta, mert a fiatal lány beszélgetni kezdett a férjével. Testének több mint 60 százalékát harmadfokú égési sérülések borították, és sajnos a lángok Dana arcát sem kímélték. A kegyetlen nőszemély azt mondta, hogy egyszerűen tönkre akarta tenni Dana csinos arcát.

A fiatal lány viszont nem roppant össze lelkileg, egyenes fővel járt, és eltökélte, hogy addig kezelteti magát, addig fekszik kés alá, ameddig visszanyeri eredeti külsejét.

Dana tisztában volt azzal, hogy nem lesz minden olyan rajta, mint régen. Az egyik ausztrál televíziós csatornának el is mondta, hogy nem aggódik a sebhelyek, forradások miatt, hiszen most már ezek is az élete részét képezik.

A műtéteket követően folyamatosan maszkot kellett viselnie, de elérte a célját, hiszen az orvosok nagyon jó munkát végeztek. Igazából a külső átalakulása mellet Dana belső ereje, kitartása ami igazán értékelendő ebben a történetben. Az, hogy nem engedett a depressziónak, valószínűleg nagyban hozzájárult az is a felépüléséhez.

Így nézett ki Dana a támadás előtt

Ő a támadó, aki bedrogozva tört rá a lányra, majd alkoholt öntött rá, felgyújtotta és elrohant

Dana arca a felismerhetetlenségig összeégett, még édesanyja is alig ismert rá

30 hónapon keresztül maszkot kellett viselnie

Még a bírósági tárgyalásra is maszkban kellett elmennie. A támadót végül 17 év börtönbüntetésre ítélték

Ezután Dana-nak még egy nagy nehézséggel is szembe kellett néznie, ugyanis az orvosa közölte, hogy méhnyakrákot fedeztek fel nála

A lány nem adta fel, megműtötték, és eltávolították a rákos sejteket

Az új arcát Dana egy divatbemutatón mutatta meg, egyben bátorságáról, önbizalmáról, magabiztosságáról is tanúbizonyságot téve. Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤