Az áruház vezetősége meglepő döntést hozott.



Az „Auchan Ukrajna” törzsvásárlói felfigyelhettek egy idősebb hölgyre, aki, mint később kiderült, immáron 15 éve minden nap felkeresi a hipermarketet, hogy ott könyvet olvasson.

Majd így folytatja:

„Ez a hölgy tizenöt éven keresztül szinte napi rendszerességgel jár a „Magedán” bevásárlóközpont könyvrészlegéhez és ott olvassa a könyveket. A hölgy egyébként megfordult több hipermarketben is, látták a „Sztráná”, később a „Karaván” és legutóbb az „Auchan” polcai között is. Mindenhol ott van! Annyira igaz ez, hogy úgy gondolom, lehetne a hipermarket szimbóluma is.

Egyszer odamentem hozzá, és ezt mondtam neki: „Magát gyakran látni itt.” Azt válaszolta rá, hogy nincs mivel foglalkoznia otthon, unatkozik, az élet pedig nehéz. Aztán elszégyellve magát visszatette a kezében lévő könyvet a polcra és elment.”

A néni furcsa szokásáról több újságíró is írt, és  kikerült a közösségi oldalakra is. Vélhetően ennek hatására egy érdekes lépésre szánta rá magát az áruház vezetősége.: az idős hölgy kedvéért egy ülőalkalmatosságot helyeztek el a könyvespolcok közelében!

A közösségi oldalakon sokan jelezték, kérték, hogy segítsünk valahogy ennek az idős hölgynek, így az Auchan vezetősége úgy döntött, hogy a könyvespolcok elé egy nem túl nagy, de kényelmes ülőalkalmatosságot helyeznek ki.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤