Neked melyik álom szokott a leggyakrabban visszatérni?



Az álmok szimbólumainak megfejtése egy rendkívül bonyolult és sokrétű pszichológiai ág, amelyet talán sosem fog az emberiség teljes egészében ismerni. Mindenkinek vannak azonban visszatérő álmai, ezekről pedig már rendelkezésünkre áll annyi tapasztalat, hogy képesek legyünk jelentést társítani hozzájuk. Neked melyik álom szokott rendszeresen visszatérni?

  1. Zuhanás a semmibe

Kétféle magyarázatot társítanak ehhez az álomhoz. Vagy azoknál jelenik meg, akiknek gondjuk van a családban, az egészségükkel vagy a munkahelyen, vagy pedig ez az álombéli zuhanás egyfajta jeladás az agynak, hogy azonnal ébredjen fel, mert valami történik a testeddel. Például, fázol vagy nem vettél egyenletesen levegőt.

  1. Kiesik a fogad

A fog a hatalom és a bizalom szimbóluma. Ha fogad elvesztésével álmodsz, az azt jelentheti,hogy elvesztetted az önbizalmadat, mert valami történt, ami megingatott a magadba vetett hitedben. Más értelmezés szerint a kapcsolatod végét jelenti, ha ezzel álmodsz. A harmadik értelmezés nemek szerint különbözteti meg a jelentést: míg a nőknek a vágyak teljesülését, például gyermekáldást hoz, addig férfiaknak a vágyat szimbolizálja, hogy párjukkal legyenek.

  1. Iskolában vagy munkahelyen meztelenül jelensz meg

A sebezhetőséged és az elismerésre való vágyakozás fejeződik ki ebben az álomban. Leginkább akkor bújuk elő a tudatalattidból, amikor új munkahelyi pozíciót töltesz be, vagy elő kell adni több ember előtt, esetleg új élethelyzetbe kerültél.

  1. Nagyon nehéz vizsgán veszel részt

Csak a maximalisták szokták ezt álmodni. Felnőtteknél párhuzam figyelhető meg az iskola és a munkahely között, mert mindkettő stresszforrás. Ezért, ha vizsgával álmodsz, az azt jelenti, hogy jelenlegi munkahelyed emlékeztet az iskolai évekre: túl magasak az elvárások, vagy te állsz túl maximalistán a dolgokhoz.

  1. Meghalsz

Ha álmodban meghalsz, az nem feltétlenül rémálom. Annak a vágya jelenik meg benne, hogy valamit befejezz az életben: kapcsolatot, munkát, szakmát, vagy egyszerűen csak kedved támadt szakítani a múlttal. Inkább ösztökélő álomnak tartják a kutatók, hogy az álmodó merjen új életet kezdeni.

  1. Híres embert ismersz

Ez az az álom, amiből mosolyogva ébredsz fel. Az álmodban megjelenő híresség képviseli azt a tulajdonságot, amit el szeretnél érni. A híres ember egyben az elismerés szimbóluma is az álmodban. Elismerésre vágysz valamilyen teljesítményed folytán.

  1. Követnek

Bár rémálomnak tűnik, arra figyelmeztet, hogy nézz szembe a problémával, ami már többször is előkerült az életedben. Nők többször álmodják, mint férfiak.

  1. Megcsal a párod

Nem biztos, hogy ennek az álomnak szimbolikus jelentése van. Lehet, hogy csak az elhanyagoltság érzése testesül meg benne. Talán a párod hanyagol, többet dolgozik, vagy nem von be úgy a dolgaiba, mint ahogyan szeretnéd, te pedig kirekesztettnek érzed magad.

  1. Elkésel egy fontos találkozóról

Túlterhelt vagy és több rajtad a nyomás, mint amit el tudsz viselni. Arra is lehet figyelmeztetés, hogy ne ígérj olyat, amit nem tudsz teljesíteni.

  1. Repülés

Ha álmodban repülsz, arra szeretne biztatni a tudatalattid, hogy hagyd a jelenlegi problémáidat és engedd, hogy a dolgok megtörténjenek a maguk módján. Lehet annak a jele is, hogy olyan helyzetben vagy, amit nem tudsz uralni és irányítani.

  1. Terhes vagy

Problémáid vannak és alkotó módon szeretnél felülemelkedni rajtuk, vagy új ötleteid támadtak valamivel kapcsolatban - ezek a leggyakoribb magyarázatok az álmodban megjelenő terhességre.

  1. Olyan kocsit vezetsz, ami irányíthatatlan

Ennek az álomnak a jelentésére bárki egyszerűen rájöhet. Úgy érzed, nincs eléggé az irányításod alatt az életed, ez pedig szorongást okoz.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤