Bódi Csabi sokat használja a szülei autóját, és mindig úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Most azonban kilopták belőle az értékeit - írja a Blikk.
1,2 millió forint készpénzt és 200 ezer forintnyi értéktárgyat vittek magukkal kedden éjszaka ismeretlen tettesek, amikor kirámolták az autót egy pesterzsébeti utcában. Igaz, konkrét feltörés nem történt, az énekes ugyanis nem zárta le a hófehér BMW-t, de lopás miatt így is nyomozás indult.
– Átkozom magam, de nagy sietségben voltam, ezért felejtettem el rányomni a központi zárra. Klipforgatásra siettem, amelyet a lemenő napban akartunk elkészíteni – idézte fel Bódi Csabi, aki édesanyja, Bódi Margó (58) kocsiját vitte magával.
A fehér luxusautó ugyanis jobban illett a Még a sírba is utánad megyek című feldolgozás kisfilmjéhez, amelynek holnap lesz a premierje.
– Ez volt eddigi pályafutásom legdrágább videoklipje, és ez a 60 darab húszezres lett volna a közreműködők tiszteletdíja. Magammal akartam vinni, de amikor láttam, hogy a nap már megy lefelé, arról is megfeledkeztem. Később eszembe jutott, hogy a pénz a könyöklő alatti tárolóban maradt, de azt gondoltam, úgysem lesz semmi baj. Az utca jól meg van világítva és a szüleim háza be van kamerázva. Ott nem szokott baj lenni. Hát, most volt – csóválta a fejét a mulatósénekes, aki természetesen feljelentést tett.
– Több felvétel is rendelkezésre áll, és a rendőrök már a többi, környékbeli térfigyelő felvételeit is átnézték. Annyit mondhatok, az elkövetők hárman voltak. Egy fekete hajú hölgy volt a felderítő, őt húsz perccel később ketten követték, de csak az egyikük ült be a kocsiba, a másik közben figyelte az utcát – magyarázta Bódi Csabi,
– Több DNS-mintát is rögzítettek a rendőrök, és a szüleimnél is jelentkezett olyan, aki ezt a nőt felismerte. Bízom benne, hogy meglesznek a tettesek, de amiatt el vagyok keseredve, hogy ez a számomra kedves értéktárgy valószínűleg már sosem lesz meg. Pedig nekem az lenne a legfontosabb, a pénzt már elengedtem – magyarázta Csabi, de nem tagadta, a klipforgatás munkatársait sem tudta kifizetni.
– Két hónapos haladékot kaptam tőlük, remélem, addig lesz annyi fellépésem, hogy a tartozásomat rendezni tudjam – tette hozzá az énekes felsóhajtva.
A kétgyerekes énekes azt sem szégyellte bevallani, hogy amikor szerdán hazament a rendőrségről, a fájdalom kitört belőle. – Együtt sírtunk a nejemmel – árulta el az énekes.
A bűneset Csabi szüleit, Bódi Margót és Bódi Gusztit is letaglózta. – Tizenöt éve lakunk itt, de azóta ilyesmi itt nem történt – háborodott fel Margó.
★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤