Kellemes szórakozás, ugyanakkor elgondolkodtat...



Csak egyszer élsz (2011)

A történet három gyerekkori barátról, Kabirról, Arjunról és Imranról szól, akik háromhetes útra indulnak Spanyolországba. Kabir nősülni készül, és arra kéri barátait, hogy legénybúcsújaként váltsák valóra régi tervüket, miszerint egy közös európai út során mindhárman javasolnak egy-egy különleges sportot a másik kettőnek, és ezeket közösen próbálják ki. Az egyezség része az is, hogy a másik kettő nem tudhatja előre, milyen sportot választott barátjuk, így a kalandok során számukra is meglepetés, mi vár rájuk.
Ez a közös kirándulás szembesíti őket korábbi, fel nem dolgozott konfliktusaikkal, hogy az út végére ismét egymásra találjanak.

A mennyország gyermekei (1997)

A Majidi szülővárosában, Teheránban játszódó film egy elszegényedett testvérpár, Ali és Zahra sorsát követi nyomon, akiket a sors nehéz körülmények közé taszít. Úgy döntenek, a problémájukat nem mondják el szüleiknek, hanem maguk oldják meg, a maguk sajátos módján. Ebből aztán egy gyöngéd, megható mese következik részvétről, elszántságról és mély családi szeretetről. Majidi írta és rendezte A mennyország gyermekeit, mely az emberi reményt és szépséget ábrázolja a durva gazdasági és politikai környezetben.

Hacsi, a leghűségesebb barát (2009)

Egyik nap az ingázó Wilson professzor gazdátlan kutyakölyköt talál a vasútállomáson. Megsajnálja, és hazaviszi az állatot. A felesége, Cate nem örül neki, de végül megenyhül, és megengedi, hogy a japán akita kutyus náluk maradjon. A kutya és a professzor között szoros barátság alakul ki. Hacsi minden nap elkíséri őt a vonathoz, este pedig kimegy elé az állomásra. Így megy ez egészen addig, míg egyszer nem érkezik meg a gazdi. A kutya azonban élete végéig hűségesen várta a professzort, minden nap megjelent az állomáson.

♥ ♥

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤