Amikor az első újságcikk a kezembe került a GYÖRGYTEÁ-ról, felkaptam a fejem.
Egy mosolygós, kék szemű, csippentős tekintetű emberről szólt, aki gyerekkora óta őrzi erdő-mező hasznait, és aki nem átallja továbbadni ezt a tudását bárkinek, akiben meglátja az őszinte érdeklődést. Aki olyan odaadással tud lekuporodni, lehajolni egy szál növénykéhez, aki olyan rendszerességgel, kitartó türelemmel tudja szellőztetni, forgatni a csipkebogyó, a kakukkfű, a diólevél görgetegeket, mint ahogyan ezt Gyuri bácsi teszi, annak hinni kell.
A természet gyermeke. Napbarnítottságával, izmai erejével, törhetetlen odaadásával behúz, példát ad, anélkül, hogy bármit rákényszerítene másokra. Mellette nem lehet kevéssé lelkesedni, csak egy kicsit hinni, fáradtnak lenni. „Ifjú” kora ellenére hamarabb felér a domboldalra, mint te, nem nyugszik, míg valamit végig nem csinált, addig töri a fejét a problémádon, míg ki nem találja a számodra legkedvezőbb megoldást.
Az első találkozásunkkor értettem meg, hogy miért kellett nekem aznap hajnalban kelnem. Reggel 9 órára rendelt Bükkszentkeresztre. Tudják, mikor kell ahhoz Budapesten fölkelni?! Az, aki a nap fényétől ébred, és még nagyon sok dolga van aznap, nem érzi ennek a koraiságát. Fölkerekedtünk, merthogy addigra a barátaimat is összegyűjtöttem, és pontban 9-kor megjelentünk az ajtóban. Gyuri bácsi frissen, ropogósan várt, a teás kancsók tele forró teával, körbe ültük az asztalt, és ő egyenként végighallgatott bennünket.
Türelemmel, sorra véve a panaszainkat, nem szólt közbe, hagyta a sirámokat feltörni, és a végén összegzett. Kinek, mit ajánlana, hogyan kell elkészíteni, milyen gyakorisággal érdemes fogyasztani. Aztán elköszönt, mert vártak rá.
Nagyon sokan várnak rá. És ő mindenhová elmegy, ahol szükség van a tudására. Az ország legtávolabbi zuga sem jelent akadály, sőt, már a határon túl élők is személyesen megismerhetik. A médiások imádják, mert ugyanazzal a természetességgel jelenik meg a fotósok, tévések előtt, adja közre a tudományát, mint akkor ott az első találkozáson tapasztaltam. Ugyanolyan odaadással figyel a több száznyi hallgatóságra az ELTE nagytermében, mint ott a kis szobában. Ezt pedig onnan tudom, hogy évek óta háziasszonya lehetek ezeknek az összejöveteleknek, illetve a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapoknak.
Már többször „szerelmet vallottam” a nagy nyilvánosság előtt, mondván, ha csak néhány évvel ifjabb lenne, bizony, hogy nem úszna meg! Most már jobban állja az élcelődésemet, mert tán ő is megismert, megkedvelt, de az első alkalommal még az elpirulására is emlékszem. Mindent komolyan vesz, és ez, más aspektusból nézve, nagyon értékes erény.
Megalapozottan hiszi minden kijelentését. Nincs olyan téma, olyan kutatási eredmény, mérés, amiről ne igyekezne tudomást szerezni. Az új információkat azonnal beülteti az előadásaiba. A tudása az övé, a technikai, gyakorlati megvalósításokban azonban egy kiváló csapat szerveződött köré. Élén Zsuzsa lányával, akit szintén nagyon megérintett a természet, a gyógynövények szeretete, és az a vágy, hogy ő is egyre jobban értsen hozzájuk. Emellett, persze, a maga vállalta feladata az is, hogy a minőség, a megbízhatóság legyen a márkavédjegyük. Szép lassan felsorakoznak az unokák is, de nincs olyan értő, érző ember, aki ne kívánna ebbe az egyre bővülő Családba tartozni. Megnyilvánul ez a gyógynövény napok, rendezvények alkalmával is, ahol – most már több ezren – ismerősként üdvözlik egymást az emberek. Leállnak beszélgetni a falu utcáján, hogy megosszák, kinek mit mondott Gyuri bácsi.
Úgy látom, hogy a legnagyobb érdeklődés még mindig a Cukortea iránt van. Bevallom, hogy amikor bűnözni szoktam egy házi süteménnyel, teaivás közben az alábbi fohászom hangzik el: Na, most segíts, Gyuri bácsi! Amire ugyancsak nagyon büszke vagyok, van egy Kertész Zsuzsi titkai elnevezésű tea is, amit az én kedvemért állított össze! Mi több! Amikor két évvel ezelőtt komoly gondjaim voltak a lábaimat illetően, megkérte Mariska nénit, hogy vágjon nekem friss feketenadálytő leveleket. Mariska néni hajnalban, a harmatban összegyűjtött néhány zsáknyira valót, leszecskázta, és megtömték vele a kocsim hátulját. A lefőzött teában feredőztem. (Amikor a fiam meglátott a zöld levelek között a fürdőkádban, felkiáltott: Anyám, mint Ofélia! És legalább használ?!) Jól esett. A tea is, de a törődés különösen.
A vágy, hogy tovább adjam én is, amit Gyuri bácsitól tanulok, egyre jobban ég bennem.
Van egy külön helyem, ahol a teáit tartom, és amikor jön hozzám valaki ilyen-olyan panasszal, igyekszem kiegészítőül megkínálni egy csésze teával. Macskamenta, borsmenta, citromfű, erdei málna-szeder, galagonya, diólevél mindig van itthon, és aki addig még nem élt vele, legközelebb már azt kéri. Mostanában több olyan ismerősöm is akad, aki kisbabát szeretne. Így aztán a magam módszerei mellé, egyre gyakrabban ajánlom Gyuri bácsi babaváró tea-programját. Úgy tapasztalom, hogy komoly eredményei vannak. Legutóbb már egy vaskos fotóalbumot tett elém, mosolygó bébi felvételekkel, mindről kijelentve, hogy ezek a babák már a teakúra után születtek.
Drága Gyuri bácsi!
Tudom, hogy ha Te ezeket a sorokat végig olvasod, szerényen tiltakozni fogsz, hogy ne dicsérjelek már annyit. Olvasd el még egyszer, és látni fogod, hogy minden szavam igaz.
Én is hiszek Benned, és a tudományodban, mint ahogyan Te magad.
Isten éltessen!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤
