Ezekre a hatásokra számíthatsz!



A mai rohanó életformának köszönhetően, amikor már rég nem 8, hanem inkább 10 vagy 12 órát dolgozunk, nagyon kevés időnk marad a délutáni szundításra. Ha akad egy kevés időnk, pihenjünk, aludjunk délután, egy idő után észre fogjuk venni, hogy hatására az egész életünk megváltozik.

Nézzük, milyen pozitív hatásai vannak a délutáni alvásnak:

1. Egész nap jó hangulatunk lesz

– a szerotonin felelős a boldoságunkért, alvás közben pedig szerotonin szabadul fel a szervezetünkben. Már egy kevés alvással is nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy elégedettek, és kiegyensúlyozottabbak legyünk.

2. Javul a felfogóképességünk

– a délutáni alvás hatására képesek leszünk sokkal könnyebben felfogni az új információkat. Egy óra alvás után megnő a produktivitásunk, és a munkakedvünk is.

3. Növeli az éberséget

– a NASA csoport kutatásai alapján kimutatták, hogy egy 40 perces alvás hatására 100%-osan éberebbek, és aktívabbak leszünk. Az alvás hatása 200 mg koffein elfogyasztásához hasonlatos.

4. Fokozza a kreativitást

– Lenardo da Vinci, amikor csak tehette, délutánonként aludt egy kis időt, viszont éjszaka sokkal kevesebbet aludt, mint az átlagember. A délután pihenés hatására nő a kreativitáskészség.

5. Növeli az agyi kapacitást

– agyunkat egész nap információkkal tömjük tele. A délutáni alvás segítségünkre lehet abban, hogy az agy megpihenjen, és az információkat jobban el tudja raktározni.

6. Felerősíti az érzéseinket

– hatására sokkal jobb lesz a szaglásunk, érzékelésünk, látásunk. Kutatások alapján kimutatták, hogy a napközbeni pihenés sokkal jobban megerősíti az érzékszerveinket, mint az éjszakai alvás Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤