A 24 éves dombrádi nőt brutális kegyetlenséggel küldte gyilkosa a halálba. A nő 5 hónapos terhes volt.



Bestiális kegyetlenséggel végeztek egy 24 éves nővel Dombrádon. Nóri meztelen holttestére a családi ház kertjében találtak rá - írja  a Borsonline.

Kivérzetten, lemeztelenítve, összetört fejjel találtak rá a 24 éves Deák Nóri holttestére Dombrádon. A rendőrség ismeretlen tettes ellen kezdett nyomozni. A férfit a rendőröknek sikerült megtalálniuk, és elfogták.

A gyászoló család is a miérteket keresi, s közben nekik kell felnevelni az áldozat há­rom­éves kislányát, Mirát.

– Nóri ezt a drága gyermeket hagyta itt nekem! – zokogta Éva, Nóri édesanyja. A kislány nem tudja, hogy ki szülte, a nagy­mamáját hiszi az anyukájának.

– A kezdetektől én nevelem ezt a csöppséget. A másik két gyerekét is elvették tőle, őket már a kórházból sem vihette haza, mert a házukban nem voltak megfelelő körülmények – magyarázta Évike, aki egy kicsit sem örült, amikor két éve Csaba belépett az életükbe. Úgy vélték, a férfi rossz hatással volt Nórira. Még rendőrségi ügyekbe is belekeveredett.

– Megmondtuk Nórinak, hogy nem hozhatja ide azt a fiatalembert! Tiszteletlen volt és agresszív! Hiába könyörögtünk neki, hogy hagyja el és költözzön haza. Rendszeresen verte! Volt, hogy Nóri kék-zöld foltokkal menekült haza, de az is megesett, hogy Csaba eltörte a kezét és a lábát – mondta Dóri, Nóri testvére.

– Nézzék meg! Itt maradtak Nórikám iratai. Ez csak azt je­lentheti, hogy amikor a legutóbb visszament a férfihez, nem önszántából tette, hanem erőszakkal cipelte el innen valaki. Mi éppen nem voltunk itthon. Most már soha többé nem ölelhetem meg a kislányomat – csuklott el az anya hangja.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤