Újabb fagyra kell készülni.



Az északi szél már hétfőtől egyre élénkebbé válik, de inkább erős széllökések kíséretében jelentkezik majd. Kedden a viharossá fokozódó északnyugati szél hatására jelentősen felszakadozik és csökken a felhőzet.

Az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, több helyen is tartósan ködös idő várható (emiatt a mai nap folyamán kilenc megyére adtak ki vészjelzést), csak északnyugaton és a középső tájakon csökkenhet majd a felhőzet és süthet ki a nap rövidebb időszakokra. 

Hétfőn egy hidegfront hozhat többfelé esőt, záporokat. Északkeleten a nap első felében még kitarthat a köd, délre és nyugatra viszont az esővel enyhülés érkezik. A légmozgás nem lesz jelentős. A maximumok 1 és 11 fok között alakulhatnak, hidegebb a még nyirkos északkeleti tájakon lesz.

Kedden erős, viharos északnyugati szél mellett elkezd felszakadozni a felhőzet. Kisebb csapadék már csak délen fordulhat elő. Délután 4-9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdára kiderül az ég, újra fagypont alá csökken a hőmérséklet. Napközben hűvös, napos idő lesz jellemző, mindössze 1-6 fokos maximumokkal. Északnyugaton feltámad a délies szél. Csütörtökön visszatér a csapadék, hőmérséklettől függően, eső, havas eső, hó, de akár ónos eső is előfordulhat.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤