Pünkösdig is eláll, ha ezzel a módszerrel teszik el.



Kevesen tudják, hogy Erdélyben fejesen teszik el a káposztát. A gyalult vagy sarvalt káposzta igen lenézett dolog az igazi székely háziasszony előtt!

Így készül az igazi székelykáposzta

'A kemény, jól tömött fejeket külső lapijától megtakarítva, a torzsáját kúpalakúan kivágjuk egy hegyes kés kanyarításával. Az így kapott lyukakba nem őrölt, hanem durván törött, borsó nagyságú só darabokkal megtöltjük. A fejeket a sóval megtöltött lyukakkal felfelé irányítva berakjuk a hordóba. Minden réteg közé egy-egy szál csombort és kaprot teszünk. Ha hideg a pincénk, akkor lenge, ha elég jó meleg, úgy hideg vizet töltünk rájuk addig, amíg ellepi az egészet. Később az apadó vizet utána kell pótolni. A tetejére egy keményfa deszkát teszünk, s azt tisztára mosott, nem porló kővel lenyomtatjuk.

A káposzta beéréséig a káposztát forgatni is kell. Ez azt jelenti, hogy naponként a csapon kb. feléig a levet kiengedjük egy fazékba, s aztán a tetején felöntjük újból, így a káposztalé mozgásba jön.

Az érését a tetejét ellepő hab jelenti, amelyet le kell takarítani. Az így sózott, azaz besavanyított káposzta Pünkösdig is eltart, nem romlik meg, ha hűvös pincében tartjuk.'

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤