100 évvel ezelőtt a legények: még az ágy alá is benéztek.



A régi világban egész másként mentek a dolgok, az ismerkedés, a párválasztás, a lánykérés. Ma már kevesen tudják ezt.

A lánynézésre az eljegyzés előtt vagy annak részeként került sor. Ilyen akkor történt, ha a lányt mások ajánlották a legénynek. A legény kísérőkkel érkezett a lányos házhoz, és ekkor történt meg a foglalás, ha a lány tetszetős volt a legény számára. Később a legény házába háztűznézőbe mentek a lány szülei, hogy lássák, gyermekük hová kerülne asszonyként.
A lányos házhoz érkező legény és kísérői megnézték, milyen háziasszony válna a lányból. Megfigyelték a lány viselkedését, a ház tisztaságát, még az ágy alá is belestek, fel van-e seperve. A lánnyal pedig szokás szerint kihozattak egy tál mosdóvizet, hogy ezalatt jól szemügyre vehessék.
A lányt a legény, a legény szülei vagy megbízott személy is megkérhette. Volt, hogy a lánykérésre érkező csoport más ürügyet mondott a lányos családnak, például állatvásárlásét, de lépésről lépésre, a vőfély beszédei által közelítve a témához, rátértek jöttük valódi okára.
A lányos házhoz érkező legényt és kísérőit rendszerint alkoholos itallal, hideg étellel kínálták, hiszen jöttükre nem minden esetben volt felkészülve a család.
A lánykérés fontos mozzanata volt a lány kezének nyújtása vagy adása, a kérő részéről pedig a lány kezének vétele, vagyis elfogadása. Ezután sor került a jegyajándék átadására.
A lány szülei dönthettek úgy, hogy igent mondanak, úgy, hogy nemet, de gondolkodási időt is kérhettek. Az azonban rosszat jelentett, ha a legény szűrét kitették a házon kívülre, az ugyanis elutasítást jelentett. Idővel a szülők véleménye egyre kevésbé lett mérvadó, mára pedig már teljes egészében a fiatalok döntése a frigy megkötése.

► KÉRJÜK LÁJKOLD, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! Mi a véleményed a régi szokásról?

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤