Állítja: ez az egyetlen élelmiszer a titka!



Már elmúlt 94 éves, és még mindig aktív, évente több beteget is ellát. Murray Grossan fül-orr-gégész szakorvos megtanulta, hogy miként tudja kivédeni az influenza vírus és egyéb kórokozók elleni támadásokat, annak dacára, hogy naponta több beteg emberrel veszi körbe magát.

Az idős, de még remekül dolgozó orvos Los Angelesben praktizál, és annak ellenére, hogy sok fertőzött, influenzás beteggel találkozik, mégis 10 éve egyszer sem kapta el a megfázást, írja a prevention.com oldal.

“Úgy gondolom, hogy a hivatásomból adódóan lettem ennyire erős, hiszen az évek során eléggé megedződhetett az immunrendszerem. Egyszerűen időben felismeri a szervezetem a kórokozókat, és semlegesíti azokat” – mesélte a doki, aki azt is elárulta, hogy minden nap joghurtot eszik, mert az ebben lévő jótékony baktériumok a bélrendszerben képesek pozitív hatást kifejteni, így erősítve az immunrendszert.

Többek között a joghurt hatására B12- és K2-vitamin termelődik. Emellett a joghurt segíti az emésztést, jót tesz a bélrendszer működésének.

Grossan szerint az is nagyon fontos, hogy csak sima joghurtot fogyasszon az ember, manapság a legtöbb joghurt édesített vagy gyümölcsös, ami rengeteg cukrot tartalmaz.

És az sem elhanyagolható tény, hogy több tanulmány is igazolta, hogy a joghurt fogyasztással a testsúly is szabályozható, ami azt jelenti, hogy segít megelőzni az elhízást, ami szintén fontos része annak, hogy valaki egészségesen éljen, és még akár 94 éves korában is aktív életet éljen, ahogyan Grossan doktor.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤