A szolgálati időben keletkezett átlagkereset meghatározása körülményes, viszont a saját jogú nyugdíj összegének kiszámítása már viszonylag egyszerű módon történik.



A nyugdíj összege az elismert szolgálati évek számától és a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegétől függ – a számítást mutatta be az Adózóna.

A havi átlagkereset kiszámításához első lépésben meghatározzák az évenkénti keresetek mértékét, összegét. Keresetként kizárólag nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereseteket lehet figyelembe venni. Ezt azért fontos megemlíteni, mert 1997 előtt számos olyan biztosítási jogviszonyból származó kereset is létezett, mely csak adóterhet viselő kereset volt, azonban nyugdíjjárulékot nem vontak belőle.

Ezután a megállapított keresetek teljes nettósítása történik. A bruttó kereseteket első lépésben csökkentik az azok megszerzésekor érvényes mindenkori szabályok szerinti járulékmértékek összegével, majd ezt követően a „járuléktalanított” kereseteket, jövedelmeket naptári évenként csökkentik a személyi jövedelemadónak – az akkor érvényes szabályoknak megfelelően – erre az összegre képzett összegével.

Ezután a korábbi évek jövedelmeit a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítják.

Az így kiszámított átlagkeresetből a saját jogú nyugdíj összegének meghatározása már viszonylag egyszerű módon történik; az elismert szolgálati évek számától függő mértékskála határozza meg a nyugdíj összegét. További részleteket itt.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤