Boris Johnson 10 nap betegség után vasárnap kórházba került, hétfő este már az intenzív osztályon kezelik.



Boris Johnson 10 nap betegség után vasárnap köhögéssel és lázzal kórházba került, hétfő este már az intenzív osztályon kezelik – írja a BBC. Szóvivője szerint a külügyminiszter, Dominic Raab helyettesíti majd.

A brit miniszterelnök a Guardian szerint elővigyázatosságból került lélegeztetőgép-közelbe. 

A BBC azt írja, hogy ugyan nem minden intenzív osztályon lévő beteg kerül lélegeztetőgépre, de nagyjából kétharmaduknak 24 órán belül szükségük lesz az eszközre.

Johnson március 27-én jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, és önkéntes karanténba vonult. Ezek után videókonferenciákon keresztül dolgozott tovább, és ugyan vasárnap este kórházba került, de hétfőn Raab még azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy ugyan szombat óta nem beszélt a miniszterelnökkel, Johnson teljes erőbedobással dolgozik. Pár órával később érkezett a hír, hogy az intenzív osztályra került. 

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤