Apró ötletek, amik segítenek igazi profivá válni.



Első látásra nehéznek tűnhet a csipkés tortadíszítés, de mindjárt kiderül, hogy nem az.

A sütőpapírból különböző formájú sablonokat készíthetünk pl. levelet vagy bármilyen más rajzot, amellyel a tortát díszíthetjük, így egy egyszerű tortából is egy meseszép desszertet alkothatunk.

Hozzávalók:

  •      sütőpapír,
  •     1-2 tábla csokoládé.

A torta díszítéséhez használjunk ét- vagy fehér csokoládét. Először is tördeljük el a csokoládét kisebb darabokra, majd tegyük egy száraz edénybe vízgőz fölé, hogy megolvadjon. Vigyázzunk, hogy ne menjen víz a csokoládéra mert akkor nem tudunk dolgozni vele. A csokoládét folytonosan kavargassuk, hogy homogén masszát kapjunk.

Többféle díszítési mód létezik.

Az első: készítsünk egy kisebb zacskót sütőpapírból, majd óvatosan öntsük bele a langyos, folyékony csokoládét. Minél kisebb a lyuk a zacskón, annál szebb díszítést tudunk készíteni. Kezdjük el megrajzolni a tortára az általunk kiválasztott mintát úgy, hogy lassan nyomjuk ki a csokoládét a sütőpapírból készített zacskóból.

Akinek még nincs tapasztalata a tortadíszítésben, az rajzolja meg a kiválasztott mintát sütőpapírra, majd erre a mintára készítse a csokoládé díszítést. Ezután tegye be a hűtőbe, hogy megkeményedjen, majd egy kés segítségével vegye le a sütőpapírról az elkészített csokoládé díszt, és helyezze a tortára.

A legpraktikusabb díszítési módszer, ha sablonokat készítünk. A megrajzolt csokidíszt tegyük hűtőbe, hogy megkeményedjen. Amikor kivesszük a hűtőből egy kés segítségével vegyük le a papírról és helyezzük a torta oldalára vagy a tetejére, attól függően melyik részén szeretnénk a tortát díszíteni.

A következő módszer nem a legkönnyebb, de érdemes kipróbálni. Szükségünk lesz néhány tiszta falevélre. Először olvasszuk meg a csokoládét vízgőz fölött, majd kenjük rá a tiszta, száraz levélre, használjunk egy ecsetet erre a célra. Ha nyáron készítünk ilyen díszítést akkor használhatunk rózsalevelet, mert szép az erezete. Az elkészített csokoládé modelleket tegyük hűtőbe egy órára, majd húzzuk le a levelekről a csokoládét.

Mikor csokoládéval dolgozunk, nagyon oda kell figyelnünk, mert ha nem megfelelő módon olvasztjuk fel, csomós lesz, ezért érdemes vízgőz felett olvasztani. Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤