Vajna Tímea nemsokára lezárhatja élete egyik legfájdalmasabb fejezetét...



Andy Vajna özvegye jelenleg Amerikában van, ahol ügyvédekkel tárgyal. Vajna Tímea pár hete azt mondta, hogy több okból is az államokba kell utaznia.

„Szeptemberben van a hagyatéki tárgyalás, amelyen kimondják, hogy mi illeti meg az örökösöket. Amennyire tudom, Andy amerikai filmes üzletében lesznek jogaim. Persze, csak az állampolgárság megszerzése után járhatok el céges ügyekben, csak azután lesz aláírási jogom. Erre még minimum 2 évet kell várni, hiszen 2021-ben kérvényezhetem először az állampolgárságot, amihez részt kell vennem egy komoly interjún és két könyvet betéve kell tudnom” – mondta az özvegy, aki nemsokára megtudhatja, mi mindent örökölt néhai férjétől.
Egy biztos, komoly procedúrán kell keresztül mennie.

Vajna Timi ügyvezető lett a Buno Vendéglátóipari Kft.-ben, amely a Nobu luxuséttermet üzemelteti.  A népszerű étterem közel állt Vajna szívéhez, mivel évekig maga vezette az üzletet.

Azonban nem ez az egyetlen cég, ami az elhunyt kormánybiztos özvegyéhez került, mivel a magyarországi vagyonkezelő, az AV Investments Kft. ügyvezetője is lett, és ezek mellett még némi vagyont is örökölt, amit 1 milliárd magyar forintra becsülnek!

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤