Ez lesz, ha nem tesz eleget az előírásoknak!



A facebooknak be kell szüntetni az oroszországi tevékenységét, ha nem tesz eleget az adatvédelmi törvény előírásainak - nyilatkozták Moszkvában.
A facebookot 2018-tól blokkolhatják, mert a személyi adatokról rendelkező orosz jogszabály arra kötelezi mind az orosz, mind pedig a külföldi vállalatokat, hogy az oroszok adatait csak Oroszországban működő szervereken tárolják!

'A törvény mindenki számára kötelező, ez nem kétséges, vagyis vagy elérjük a törvény végrehajtását, vagy a cég befejezi tevékenységét az Oroszországi Föderáció területén, ahogyan az, sajnos, a LinkedIn esetében történt. Ebben nincs kivétel' - mondta a Roszkomnadzor igazgatója.
Azt mondta, a hatóság idén nem tervez ellenőrzést a Facebooknál, de jövőre 'megfontolja'. A közösségi szolgáltató Zsarov szerint hivatalos levelet nem intézett a Roszkomnadzorhoz.

'Nem egyedi szolgáltatásról van szó, vannak más közösségi hálózatok is. Ezért törekedni fogunk arra, hogy a cég tiszteletben tartsa a törvényt' - mondta.

A Kreml szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a facebooknak is be kell tartania az orosz törvényeket. Úgy vélekedett, 'nem lenne korrekt' azt mérlegelni, hogy a cég tevékenysége mennyire hasznos vagy káros Oroszországnak.

Az orosz távközlési és tömegkommunikációs miniszter ugyancsak azt hangoztatta, 'mindegy, hogy hívnak egy vállalatot és mely országból való', tiszteletben kell tartania a hatályos törvényeket, és szigorúan ellenőrizni fogják a jogszabály betartását. Ha a facebook nem teljesíti ezt, akkor nem marad más lehetőség, mint a blokkolása.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤