Szakértők szerint az egészségügy megcsonkítását jelenti a minisztériumi háttérintézményekről megjelent halállista.



Vannak akik szerint az ágazat átalakításához ígért támogatás és a béremelések miatt nyelte le az államtitkárság, hogy csak három intézményének önállósága maradhat meg.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ötezer fős óriásintézménnyé bővül az átalakítás után, de a működése ugyanolyan áttekinthetetlen, mint a hivataloké, amik minisztériumi osztályokká lettek nyomorítva, és 80%-os létszámmal dolgoznak tovább.

A Mentőszolgálat (OMSZ) önállósága még megmaradt, de egyelőre csak ígéretet kaptak egy önálló életpálya kidolgozására és a béremelésekre. A háttérintézményeket megszüntető kormányhatározat ellen szakmai és érdekvédelmi szervezetek is tiltakoztak, a végleges lista megjelenésekor pedig az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés adott ki felháborodott hangú nyilatkozatot.
A biztosítékot az verte ki, hogy még a világörökségi címre pályázó dunai határ is miniszteri biztost kapott, miközben a közszolgálati dolgozók és kutatók százai nem tudják azt sem, hogy mit hoz a holnap számukra, ugyanis mondvacsinált okok miatt megszüntetik vagy összevonják munkahelyüket.

Emberjogi szervezetek szerint minden nemzetközi tendenciával szembemegy a betegjogi hivatal beolvasztása a minisztériumba, de még ennél is nagyobb hibának tartják a tisztiorvosi hivatal hatósági jogosítványainak felszámolását.
A gyakorlati következményekkel senki nem számolt, sokak szerint politikai döntés született. Ha a bürokrácia csökkentésére hivatkozva csak a társadalombiztosítás csúcsszerveit szüntették volna meg, már azzal is elég nagy bűnt követnek el.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤