Túllépték az 50 főt, erre számíthatnak.



Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vált idősebb Kozák László (49) temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

A rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője – jelen esetben a temetkezési szolgáltató – a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki.

A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette, ugyanakkor hangsúlyozta: a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból nem intézkedtek.

A november 11-vel életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen 50 fő lehet a maximális létszám. Az intézkedés betartatásáról az esemény szervezője, illetve az esemény helyszínéül szolgáló intézmény üzemeltetője köteles gondoskodni.

Az 5 órán át tartó temetésen készült videó részlete ITT tekinthető meg.

Kis Grófonak az fáj a legjobban, hgy még elbúcsúzni sem tudott az édesapjától.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤