Félelmetes vízióban vázolta az épület pusztulását.



A párizsi Notre Dame, a világ talán leghíresebb katedrálisa hétfőn este kapott lángra. Az eddigi vizsgálatok eredményei szerint baleset okozhatta a katasztrófát, a felújítás miatt felépített állványzaton keletkezhetett a tűz.

Több száz tűzoltó birkózott a lángokkal, amiket kedden reggelre végül sikerült elfojtani, ám az anyagi kár így is felbecsülhetetlen.

A 850 éves épületről szóló leghíresebb regény Victor Hugo A párizsi Notre Dame című könyve.

Az 1831-ben megjelent műben az író így képzelte el a mindent felemésztő pusztítást - idézte fel a konyves.blog.hu:

'Minden tekintet a templom tetejére fordult. Rendkívüli látvány tárult elébük. A legfölső galériából, a középső nagy ablakrózsa fölött hatalmas láng csapott fel, szikraörvényt hányva a két torony közé; a szilaj, zabolátlan, hatalmas láng foszlányait a füsttel együtt el-elkapta a szél. A láng tövében, a sötét mellvéd alatt, amelynek lóhereívei tűzvörösre gyúltak, két szörnypofájú vízköpő okádta szakadatlanul ezt az égő patakot, amelynek zuhataga ezüstösen vált ki az alsó homlokzat sötét hátteréből. Minél közelebb ért a földhöz, annál szélesebb kévébe nyílt ez a két folyékony ólomsugár, akár az öntözőrózsa ezernyi nyílásából permetező víz. A láng fölött nyersen és élesen vált ki a két roppant torony egy-egy oldala, koromfeketén az egyik, tűzvörösen a másik; maguk a tornyok még órásabbnak látszottak attól a végtelen árnyéktól, amelyet az égre vetettek. A kőbe faragott, megszámlálhatatlan ördög- és sárkányfej vészjósló kifejezést öltött, szinte életre kelve a nyugtalanul lobogó tűzben. Sárkánykígyók nevettek, vízköpő kutyák csaholtak, szalamandrák fújtak a lángba, szörnyfejek prüszköltek a füstbe. És e rémalakok közül, amelyeket kőálmukból életre keltett a lobogás és a ropogás, az egyik még talpra is állt, és időnként elhaladt az égő máglya előtt, mintha denevér suhanna el a gyertya lángja előtt.' Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤