Áldatlan állapotok a halottasházban.



Nagy felháborodást keltett egy szentendrei halottasházról közölt videó. Az intézményben több koporsót úgy raktak egymásra, hogy nem tettek rá fedelet, mert csak így fértek el egymáson. A halottasházban akkora volt a zsúfoltság, hogy ezeket a koporsókat ráadásul már csak egy hűtetlen szobában tudták elhelyezni.

A temetkezési vállalat igazgatója így nyilatkozott:

„Hogy, mi az oka ennek? A világjárvány, a Covid. Ez csak azoknak megdöbbentő, akik nem ebben az iparágban dolgoznak. Én sem akadok ki, ha bemegyek egy étterem konyhájába” - nyilatkozta Simon Zsolt.

Elmondása szerint a halottak a jogszabálynak megfelelően vannak tárolva, máshol ennél sokkal súlyosabb videókat lehetne készíteni, és az egésznek az az oka, hogy hosszú hétvége volt, ünnepekkel.

Fülöp Zsolt polgármester azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és helyszíni vizsgálatot tart a járási Népegészségügyi Intézet és a rendészet bevonásával. 

A videót linkjét nem illesztjük be cikkünkbe, nem csak az ott látható állapotok miatt, hanem mert azt gondoljuk, halottasházban forgatni eleve kegyeletsértő. 

A temetőt üzemeltető céggel 2012 óta van közszolgálati szerződése az önkormányzatnak.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤