Egy kórház vezetése nem lehet politikai pozíció. Ezt meg kellene végre érteni mindenkinek.



Cserháti Péterről azt mondták a munkatársai, hogy a betegeket védte, akiket a járvány miatt akartak kitenni az intézetből. Sok idős, ellátásra szoruló bizonytalan ideig nem jut szakszerű ellátáshoz.

Két-háromszáz dolgozó tapssal és énekkel búcsúztatta Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet kirúgott igazgatóját. Kásler Miklós emberminiszter azért menesztette Cserhátit, mert ellenállt az ápoltak hazaküldésének – írja az Index. A portálnak egy dolgozó azt mondta: az igazgató „végsőkig védte a betegeket”.

A minisztérium közleményben azt írja: „Mindez ellentétes az ágazati elvárással és a kórháznak adott feladatszabással. A megfelelő felkészülést nem végezte el a főigazgató, komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást”.

Hozzátetszik: „Aki a komplex intézkedési terv ütemezett utasításait nem hajtja végre, az a betegek biztonságát, az életükért való küzdelem eredményességét veszélyezteti. Az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan”.

Az ügy azért is érdekes, mert a minisztérium nem várta meg az április 15-i határidőt, amire az igazgatónak fel kellett volna szabadítani a 200 ágyat, igaz, Cserháti állítólag április 16-ra 20 szabad ágyat sem tudott ígérni. Az Index hétfői cikkében az intézeti forrásaira hivatkozva viszont azt írja: eddig összesen 233 ágyat szabadítottak fel annak érdekében, hogy fogadhassák a koronavírusos betegeket. Az átalakítás eredményeként 60 súlyos rehabilitációra szoruló beteget helyeztek át külső pavilonokba.

A dolgozók a Miért hagytuk, hogy így legyen? című Illés-dalt énekelték az igazgató búcsúztatásán.

A videó alatt a sok támogató komment közül egyet emeltünk ki. Egy korábbi beteg írta:

'Megnézve ezt a spontán tüntetést, az ismerős helyet, az ismerős arcokat, úgy érzem másodszor is megmentették, megmentettétek az életem. Most a lelkem is. Talán. Óriási Tisztelet és Hála az OORI valamennyi Dolgozójának és a Betegtársaknak! Veletek vagyunk, könnyezve, hálásan, döbbenten, rogyadozó térdekkel és fájdalmakkal, de töretlen erővel! És szeretettel. Életszeretettel. Amit az OORI-ban tanultunk.'

Cserháti doktor távozott, és az intézmény élére már ki is nevezték az új vezetőt.

Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤