A 95 %-os halálozás miatt a belügyminiszterhez fordult az orvosi kamara.



Egyes helyeken a lélegeztetőgéppel kezelt betegek 95 százaléka is belehal a koronavírus-fertőzés szövődményeibe – egyebek között ez derül ki abból a levélből amelyet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) írt hétfőn Pintér Sándor belügyminiszternek. Erről az RTL Híradó számolt be, miután a birtokukba jutott a levél.

A levélben azt írják, hogy a gépi lélegeztetést, intubálást igényélő betegek halálozása rendkívül magas, akár a 95 százalékot is eléri egyes helyeken.

A MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint már tavaly novemberben kaptak olyan információkat a kórházakból, hogy Magyarországon az intenzív osztályokon jóval magasabb a halálozás, mint a nyugat-európai országokban. Hivatalos adatok erről azonban azóta sincsenek.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤