“Pár másodperccel a halálom előtt nem féltem. Csak szomorú lettem.”

1549. Ez nem egy évszám, hanem egy repülőjárat száma. Az 1549-es járat lezuhant.

Többet jelent-e nektek azoknak az embereknek a gondolata az élet értelméről, a boldogságról vagy az élet céljáról, akik egy zuhanó repülőgépen fél perc múlva föltehetően meghalnak, mint ha valamelyik átlagembert kérdeznénk meg? Elég költői kérdés.

Talán azért van így, mert neki már semmilyen választása nincs. Ő ott azzal a kőkemény tényszerűséggel találkozik, hogy „Itt a vége.”
Beköszönt a realitás, a szabadságnak egy pici morzsája sincs.

Nagyon érdekes, hogy olyan olyan személy gondolatára vagyunk fokozottan kíváncsiak, aki egy olyan helyzetben van, ami az ő részéről egyáltalán nem változtatható meg.

Nem annak az embernek a véleményére, aki ül a maga legnagyobb választási, döntési lehetőségie közt, szabadságban. Az ő dolga nem érdekel minket. A zuhanó gépen lévő emberé, a haldoklóé nagyon izgat, pedig ott az életlehetőségek egész minimálissá lettek.

Nagyon jó és elgondolkodtató dolgokat mondott ennek kapcsán Ric Elias, az 1549-es járat egyik utasa.

    “Ha van egy fontos ember és egy jó bor, ki kell nyitni, meg kell inni.”

    “Hirtelen, 1-2 másodperc alatt, ahogy visszanéztem az életemre, rádöbbentem arra, hogy olyan dolgokra fecséreltem rengeteg időt, amire teljesen felesleges volt, ahelyett, hogy olyan emberekre szántam volna, akik nagyon fontosak számomra.”

Ez volt a másik szívbe markoló fölismerése. Hogy olyan dolgokra szánt időt, amik nem számítanak, emberek helyett, akik viszont igen.

Majd azt mondta ehhez kapcsolódóan: „Ez arra vezetett, hogy nagyon tudatosan döntsek: a negatív érzéseket ki akarom zárni az életemből. Nem is csak a negatív érzéseket, hanem a negatív hatásokat, dolgokat is, amik engem negatívvá tesznek. Ennek az a látható következménye lett, hogy január óta nem veszekedtem a feleségemmel. Előtte gyakran. Csak nem fogom ilyenre szánni az időt?”

Az biztos, hogy a felesége nem lett szebb, okosabb, ügyesebb, rátermettebb, tehetségesebb.
Azt mondta:

    „Nem lettem szent, nem lettem sokkal jobb, de két éve nem veszekedtünk egymással. Arra is rájöttem, hogy van ennek egy kulcsa. Rájöttem, hogy sokkal fontosabb nekem az, hogy boldog legyek, mint hogy igazam legyen.”

Ó, ez mekkora bölcsesség.

Lehet, hogy Ric Elias valamit megsejtett ott, ahogy zuhant a repülővel, hogy abból nem sok dolog sül ki, hogy igaza lett.

A legutolsó dolog amit mondott, amit átélt nagyon világosan a becsapódás előtt. Volt egy téveszméje a halálról.

„Egészen eddig azt gondoltam, hogy a halál félelmetes. Ahogy néhány másodperc választott el a haláltól, tudtam, éreztem, átéltem, hogy nem, semmi félelmetes nincs benne, viszont szomorú lettem. Nagyon meglepő dolog történt, nem féltem a haláltól egy kicsit se, egyszerűen csak realitás, valóság, szomorú lettem.

    Miért lettem szomorú? Mindazért, amit kihagytam és elmulasztottam az életemben, amit érdemes lett volna megtenni. Egyetlen dolog volt a legerősebb: rájöttem, hogy egyszerűen csak szeretnék jó apa lenni.

Szomorúvá tett minden olyan pillanat, ahogy becsapódás előtt végigfutott rajtam, amikor nem voltam az, vagy nem törekedtem arra, vagy nem tartottam fontosnak. Tehát nem féltem, hanem szomorú lettem, hogy de kár, hogy így tettem és nem úgy.”

Azt mondta: „Azóta otthon vagyok, és örömmel tölt el, hogy apa vagyok. Pusztán csak az, hogy apa vagyok. Nem kell érte semmit se tenni. Van egy fiam, én apa vagyok, és kész.”  Forrás: blog.palferi.hu

►► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL!