A Való Világ 9 győztese olyat tett, amiről korábban kijelentette, hogy sosem fog.



A Való Világ 9 győztese olyat tett, amiről korábban kijelentette, hogy sosem fog. Jótékonykodott a nyereményéből.

    Én ezért a pénzért, akármilyen hihetetlen is, keményen megküzdöttem és nem vagyok vöröskereszt, úgyhogy nem szeretnék senkinek adakozni belőle

– nyilatkozta a győzelme után VV Zsuzsu, aki most mégis félmillió forintott költött egy halmozottan sérült, fiatal felnőtteket gondozó otthon lakóinak támogatására.
Zsuzsu végül mégsem ad Gregnek a Való Világ nyereményéből
Első nagy terve az érettségi a játékot követően.

A szervezetet nem találomra választotta ki a VV9 győztese, személyes okai voltak rá. Kiderült ugyanis, hogy VV Zsuzsunak az öccse mellett van egy 35 éves nővére is, aki már 17 éve a fent említett otthon lakója és akiről azért nem beszélt a valóságshow alatt, mert nem akarta, hogy a nézők sajnálatból szavazzanak rá.

 

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤