Nem minden a szerencse! Van, ami annál is fontosabb.



A 60-as házaspár egy önkormányzati házban élt szerény körülmények között, amikor 2000 januárjában kitöltötték a telitalálatosnak bizonyuló szelvényt. Amikor megtudták, hogy mesés vagyont nyertek, úgy döntöttek, a nagy részét fel fogják ajánlani rászorulóknak.

Barbara Wragg a nagylelkűsége miatt lett híres. A sheffieldi nő 2000-ben férjével, Ray-jel együtt 7,6 millió fontot (mai árfolyamon ez körülbelül 2,75 milliárd forint) nyert a lottón. Az összeg nagyjából háromnegyedét, 5,5 millió fontot (2 milliárd forint) jótékonysági célokra fordították.

Amikor átvették az óriási nyereményt, vásároltak maguknak egy házat, a sajátjukat meg fillérekért eladták egy fiatal párnak; ezen kívül még vettek egy Range Rovert, és életükben először elmentek külföldre nyaralni.

A pénz nagy részét azonban másokra költötték. A családokra, a barátokra és ismeretlenekre: két évtizeden keresztül 17 különböző intézményt támogattak a nyereményükből.

Nagyobb összegeket juttattak alapítványoknak, egy hospice háznak 30 tv-készüléket vettek, így az összes súlyos beteg gyerek tévézhetett; lehetővé tették háborús veteránok olaszországi emlékutazását, a rászoruló gyermekeket pedig minden karácsonykor elvitték egy pantomim-előadásra.

A nyeremény az életünket változtatta meg, de a személyiségünket nem – mesélte Ray Wragg.

A legtöbbet a kórházaknak, egészségügyi intézményeknek adták, így különösen szomorú, hogy Barbara Wragg halálát egy rutinműtét utáni komplikáció okozta. Az epeköveit távolították el az egyik sheffieldi kórházban, de Barbara az operáció után nem sokkal életét vesztette. 77 éves volt.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤