Szendi Gábor: Nem kéne mellrákban meghalni senkinek

Becsukjuk a fülünket, becsukjuk a szemünket és várjuk, mikor csap le ránk a végzet. Ez ma a mellrákkal szembeni tipikus hozzáállás. Reméljük, elkerüljük, de ha mégsem, akkor talán majd a kezelés. Mennyivel egyszerűbb lenne kinyitni a fülünket és a szemünket, és hamis reményekkel való önáltatás helyett a megelőzés valódi eszközeivel élni.

Hogy is kezdjem? Egy történet nem mindig az elejével kezdődik és nem mindig a végével ér véget. 2009-ben még csak azt kérdezte V., hogyan tudja elhagyni az antidepresszánst. Aztán 2011 januárjában találkozót kért, mert mellrákkal operálták, és testi-lelki tanácsokat kért. Onnantól az évek során sokszor találkoztunk, s egy dolog nagyon megragadott benne. Mindig mosolygott. Rosszul műtötték, újraműtötték, aztán megint és megint kiújult, időnként félholt volt a kemoterápiáktól, de rendületlenül mosolygott. Jött, hóna alatt egy kis tasakkal, amibe drain vezette ki frissen műtött sebéből a váladékot, és villogó fehér fogaival mindig szélesen mosolygott. Krónikus optimista volt, folyamatosan küzdött, új és új gyógymódokat keresett, még akkor is, amikor már tüdőáttéte alakult ki. Júliusban váltottunk még egy levelet, aztán nyaralás, könyvírás, elfelejtettem. Néha eszembe jutott, mi lehet vele, de gondoltam, majd ír, ahogy szokott. A minap a Facebookon rátévedt a tekintetem az ismerőseimre, ott mosolygott köztük ő is. Rávittem a kurzort arcára, s 'V. emlékoldala' felirat jelent meg. 'Szuperül csinálja, muszáj győznie', írtam neki még nyáron. És hittem is benne. Ő már talán sejtette a véget. 'Köszönöm a biztatást, ámen:))' válaszolta.

V. történetét mindig is kicsit abszurdnak éreztem. Sokszor a szemére hánytam a médiának, meg a mellrákot kampányaikban meglovagoló cégeknek, hogy milliókat ölnek a mellrák elleni hónap reklámkampányába, gyógyult celebek vallanak küzdelmeikről, de soha senki nem mondja meg a nőknek, hogy a magas D-vitaminszint 60%-kal csökkenti a mellrák kockázatot. 'Megelőzésként' csak a kétes értékű mammográfiát ajánlgatják. Aztán ott ült velem szemben V. és azt mesélte, hogy éveken át dolgozott egy nagy kozmetikai cégnél a mellrák elleni kampányrészlegen. De sosem hallott a D-vitamin védőhatásáról, sem a finomított szénhidrátok, sem az omega-6 gyilkos hatásairól. Ott ült velem szemben egyszemélyben a félrevezető kampányok jószándékú szervezője és egyben áldozata.

Neki BRCA1 mutációja volt, amiről ma az onkológia azt állítja, 87%-os kockázatot jelent a mellrákra. Oly korban élünk, melyben az impotens onkológia a megelőző csonkításban látja az egyetlen védelmet mell-, petefészek- és méhrák ellen. Ugyan mit segített volna rajta a D-vitamin vagy az alacsony szénhidráttartalmú táplálkozás?

A BRCA1 és 2 rákkeltő mutációk mindig is velünk voltak, s azért nem szelektálódtak ki, mert nem okoztak rákot. A mutáció már a majmoknál és más emlős állatoknál is jelen van, mégsem ismerünk mellrákos majmokat. Mellrákos kutyát viszont igen, mert ő azt eszi, amit a gazdái. A természeti emberek ugyanúgy hordozói e mutációknak, rák mégsem alakul ki bennük.

A mellrák gyakorisága a 20. század során folyamatosan nőtt. Egy amerikai vizsgálatban az 1930 előtt és után született BRCA1 hordozókat hasonlítottak össze, és kiderült, hogy a '30 előtt születetteknek 20% -a, az '30 után születettek 65%-a volt mellrákos 50 éves korára. Mi a különbség a két csoport között? Legfőképp a táplálkozás. A '30 után születettek harminc év körül lehettek, amikor a zsírfóbia miatt a közegészségügy a finomított szénhidrát alapú étrendet kezdte favorizálni. Ekkor kezdődött az elhízás járvány, aminek szükségszerű velejárója az inzulinrezisztencia, a magas vércukor- és inzulinszint. Egy 2002-es vizsgálatban összehasonlították, hány éves korban jelent meg a BRCA2-öt hordozó nőkben a rák. 1980-ban átlagosan 54 évesen, míg 1995-ben már 44 évesen alakult ki a mellrák. Egy 2006-os vizsgálat szerint a 18 évesen már jelentős túlsúllyal bíróknak 4.6-szeres, a 30 éves kor után elhízóknak 4.1.szeres mellrák kockázata volt. Akik 18 és 30 között legalább 5 kilót fogytak, azoknak 50%-kal csökkent a kockázata. Az askenázi zsidó nők körében nagyon gyakori ez a két mutáció. A sportos életet élő, sovány nőknek fele akkor volt a kockázata, mint az inaktív életet élőknek.

A cukor táplálja a rákot, az inzulinrezisztencia cukorbőséget teremt nekik, a magas inzulinszint pedig serkenti az osztódást. A D-vitamin egy hormon, amely többek közt képes szabályozni a sejtek osztódását, s még kóros BRCA mutáció esetén is védőhatást jelent a rákos burjánzással szemben. Ehhez persze olyan magas -legalább 50-60 ng/ml- vérszintet kéne elérni, mint amihez az evolúció során hozzászoktunk.

A rák másik táptalaja a gyulladás. A nyugati emberben az un. szervezetszintű gyulladás a táplálkozása miatt magas, és ezt tovább növeli a növényi olajok, margarinok, transzzsírok fogyasztása. Az omega-6 gyulladáskeltő és tumornövekedést serkentő, míg az állati eredetű omega-3 ezzel pont ellentétes hatású.

S mi a baj a mammográfiával? Nagy metaanalízisek szerint 20-25%-os túldiagnosztizáláshoz vezet, s az ismételt szűrések maguk is rákkeltők, egymillió nő közt 5300 rákos esetet derít fel és 238-356 rákot okoz. Fontos a szűrés, de valami kevésbé kártékony eljárást kéne bevezetni.

Bárcsak előbb ismerhettem volna meg V.-t, talán még mindig köztünk lenne. Persze, elkezdte szedni a D-vitamint, áttért a paleora, de előtte kapott jó néhány kemoterápiát. Annyira kiütötték az immunrendszerét, hogy utána már hiába talált egy különleges antigén terápiát, az immunrendszere nem volt képes kooperálni a kezeléssel. Sokan támadták és támadják már a kemoterápiát. De ki meri visszautasítani, ha nincs más, és ki merné tanácsolni, hogy valaki tagadja meg a kezelést, miközben nem tud jobbat helyette.

A kialakult rák alattomos csapda. Mindenkinek, orvosnak, betegnek egyaránt. A kezelések olyan sejtszintű sérüléseket okoznak, amelyek maguk okozhatják később a rák kiújulását, ugyanis a beinduló gyógyulási folyamatban nem csak az egészséges, hanem a sokkal jobban osztódó ráksejtek is regenerálódni kezdenek. A kezelés csapda, mert nem ígérnek semmit, csak végrehajtják a protokollt, akár hisznek az eredményességben, akár nem. Mert van a protokoll, van a szakma, van a profitorientált gyógyszeripar és van a beteget, akit kezelni kell. Nincs más alternatíva. Nincs?

De éppen, hogy van. A rák elkerülhető, csak nem úgy, ahogy a hivatalos orvoslás állítja. Ők csak magukat ajánlgatják, hogy majd ők időben felfedezik a rákot. De a detektálás nem megelőzés, a detektálás már csak a kialakult rákot állapítja meg. Maga a szűrés is rákot okozhat, a később felfedezett rákok nem kis százalékát maga a szűréskor alkalmazott röntgensugárzás okozza. A két évenkénti szűrés közti időben alakulnak ki az un. intervallum rákok, amelyeket a következő szűrés sokszor már későn mutat ki.

A rák elkerülhető, hisz egészen a 20. század elejéig a mellrák igen ritka betegség volt. Ahogy a cukor és a finomított szénhidrátfogyasztás nőtt a 20. század során, úgy nőtt a mellrák és más rákok gyakorisága is. A mellrák kivédhető sok D-vitaminnal és szénhidrátszegény étrenddel. Azzal az életmóddal, ahogy őseink éltek.

V.-t későn ismertem meg. De kedves olvasóm, mi most ismeretlenül is pár percre ismerősei lettünk egymásnak. Elmondtam Önnek, ami egy nyúlfarknyi cikkbe belefér. Csak merem remélni, hogy időben szóltam.