Szomorú búcsú az ország Lópici Gáspárjától.



Az egész országot megrázta a tragikus sorsú Szilágyi István halála.

A Blikk újabban arról ír, hogy 'brutális módon végzett Szilágyi Istvánnal a fia', és hogy a színész felesége sokkos állapotban rohant segítségért a szomszéd kisboltba, mert 'Péter megöli az apját'. A kisbolt eladója szerint a fiú 'egy kalapáccsal ütötte, ahol érte'.

Közben a police.hu közleményében azt írják, hogy '2020. május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK Életvédelmi Osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.'

A tragikus esemény áldozata Szilágyi István.

Molnár Piroska, Pásztor Erzsi, Pécsi Ildikó és Koltay Róbert így emlékezett meg elhunyt kollégájáról.

“Rettenetes dolog, amikor a gyerek a saját apja ellen támad. Borzasztóan sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni Szilágyi Picin – mondta Molnár Piroska. – Amikor felmerült, hogy segítsünk rajta, megtudtuk, hogy az sem egyszerű, mert a fia elszedte tőle a pénzt. Amikor a Győri Színház igazgatója felajánlott neki egy szobát, hogy lakjon ott a felségével, visszautasította. Nyilván ezt is a fia nyomására tette. Pedig ha akkor elfogadja tőle a gesztust, Szilágyi Pici most is élne.”

Pásztor Erzsi ma is jól emlékszik, amikor Szilágyi Istvánnal először találkozott a főiskolán. “Pár mondatos szerepet játszott csak a vizsgaelőadásomban, de nagyon nagy sikert aratott vele. Végtelenül kedves fiú volt – mesélte Pásztor Erzsi. – Embertelen volt, hogy a fia állandóan bántalmazta. Amikor Győrben találkoztunk, akkor is szinte rongyokban járt a Pici. Megdöbbentett, hogy így kellett meghalnia.”

Pécsi Ildikó is nagyon fájlalta, hogy ilyen tragikus sors jutott Istvánnak. “Imádtam vele forgatni. Ő egy kedves, derűs ember volt, megdöbbentő, hogy így kellett elmennie” – nyilatkozta Pécsi Ildikó.

Koltay Róbert kollégája halálhírét hallva alig kapott levegőt, kereste a szavakat. “Hogy a Szilágyi Pici meghalt? Nem tudok megszólalni, sajnos ez a levegőben volt. Nagyon-nagyon fájlalom, ami a Picivel történt, ennél sokkal, sokkal jobb sorsot érdemelt.” Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤