Ilyet nem láttunk az elmúlt hónapokban: közel 10 ezer ember volt együtt!



Szokatlan helyszínen, a Nagyerdei Stadionban tartotta - közel tízezer ember előtt - az idei első tanévzáróját szombaton a Debreceni Egyetem.  A intézmény és a hazai felsőoktatás történetében is egyedülálló volt a stadionban rendezett tanévzáró. Jövő szombaton is tartanak egy másikat.

Az egyetem közleménye szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben nem tudták megtartani a szokásos, kari diplomaosztókat a főépület díszudvarán, ezért döntöttek a szabadtéri rendezvény mellett - írta az MTI.

A 14 kar tanévzáróján részt vevők előzetes jelentkezése alapján kiderült, hogy a szabályok betartásával a Nagyerdei Stadionban sem elegendő egyetlen alkalom, ezért két időpontban, július 4-én és 11-én délután tartják a különleges tanévzárót.

A tegnapi, 4 karnak tartott tanévzárón nem volt lehetőség arra, hogy minden végzős személyesen vegye át az oklevelét, ezért karonként két-két hallgató, egy magyar és egy angol nyelvű képzésen végzett diák vette át a diplomát jelképesen a többiek nevében is.

Most szombaton a Bölcsésztudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi-, Környezetgazdálkodási Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar összesen több mint 1870 végzett hallgatójából önkéntes alapon 1100 diák és körülbelül 8000 kísérő vett részt a rendhagyó ünnepségen.

A Debreceni Egyetem két diplomaosztóján összesen 14 kar 2500 végzőse és kísérőik, összesen mintegy 20 ezren vesznek részt július 4-én és 11-én.

A maszk viselése nem volt kötelező a tanévzárón - a hallgatók a küzdőtéren, a hozzátartozók a stadion lelátóin helyezkedhetnek el. 

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤