A fizikatanárnőt kórházba kellett szállítani.



Csütörtökön dél körül az egyik győri oktatási intézményben késelés történt – írja a police.hu.

Az Index információi szerint egy tanárt szúrtak meg a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában. A Győri Szakképzési Centrum kancellárja azt mondta, nagyon sajnálják, megrendüléssel értesültek a történtekről. Azt is hozzátette, hogy mindent megtesznek, hogy az ügyet tisztázzák.

A Kisalföld azt írja, hogy a késelés az egyik órán történt. Az eset után a tanítás mára véget ért, a diákokat hazaküldték. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell.

„Már az óra elején megmondta, hogyha hármast kap a fizika dolgozatára, leszúrja a tanárt, majd amikor tényleg hármast kapott, hátba szúrta” − több diák is ezt állította az Indexnek arról a 17 éves fiúról, aki csütörtökön a fizika órán szurkálta össze tanárnőjét.

A diákok szerint a nőről egy másik tanuló rángatta le a teljesen elborult fiút, aki egy bicskával támadt a pedagógusra. Az egész három másodperc alatt történt, aztán két másik tanár rohant be a terembe, akik azonnal kivitték a nőt, állítják a diákok. Három perccel később a rendőrök is megjöttek, addig András „halál nyugodtan ült és azt hajtogatta, hogy ebből majd tanul.

A tizedikes tanulót a rendőrök végül bilincsben vitték el az iskolából és emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indítottak ellene eljárást, kihallgatása most is tart, olvasható a police.hu-n. És folyamatosan hallgatják ki a fiú osztálytársait is, aki közül többen sokkos állapotban vannak.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤