Biztos nem fogod kitalálni!



Napóleon 1807-es hadjáratán viselt, fekete filcből készült kétsarkú kalapjára lehet majd licitálni egy párizsi árverésen, amit a császár halálának kétszázadik évfordulója alkalmából rendeznek.
Az ilyen kalapokat hajdanán sarkokkal előre és hátrafelé viselték, de Napóleon azzal akarta felhívni magára a figyelmet, hogy másokkal ellentétben ő elfordítva hordta.

Uralkodása során a császár nagyjából 120 kalapot hordott, amiket általában a Poupart & Cie cég készített neki darabonként mintegy 60 frankért. Mára nagyjából 20 kalapja maradt fenn, amelyek többségét múzeumokban őrzik.

A most árverezésre kerülő kalapot 1814-ben Napóleon egyik rajongója, az arisztokrata politikus, Michael Shaw-Stewart vette meg, és skóciai birtokára vitte. A kalap az előzetes becslés szerint akár 600 ezer euróért, azaz 200 millió forintért kelhet majd el.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤