Egy turistacsoport tagjai voltak a szerencsétlen áldozatok.



A főutcán várakozó német turisták közé hajtott egy autó az észak-olaszországi Lutago (németül Luttach) városkában vasárnap hajnalban. A balesetben hat német fiatal a helyszínen életét vesztette, tizenegyen pedig megsérültek - közölték olasz hatósági források.

A Corriere della Sera című olasz napilap értesülései szerint az autót vezető 28 éves férfi véralkoholszintje a megengedettnél jóval magasabb volt. A sofőr a közeli Chienes településről származik, és túlélte a balesetet.

A sérültek közül három ember súlyos állapotban van, egyiküket helikopterrel a szomszédos Ausztriába szállították kórházba. Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy a turisták hajnali egy órakor az őket szállító autóbuszra vártak, amikor az autó közéjük hajtott.

Az áldozatokat még nem azonosították, azt sem tudni, hogy Németországnak pontosan melyik részéből érkeztek. Nem mindenkinél voltak iratok, ráadásul a csoport tagjai közül nem ismerte mindenki a másikat. A német külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a balesetet.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤