Vujity Tvrtko élő adásban olvasta fel a közleményt!



A KDNP ifjúsági szervezete szeretné elvenni Soros György díszpolgári címét, ezért összehívnák a budapesti közgyűlés rendkívüli ülését. A szervezet elnöke, Nacsa Lőrinc ezért ment be az ATV-be, hogy interjút adjon Vujity Tvrtkonak, aki porig alázta őt.

Tvrtko ezt a közleményt idézte fel Nacsának:

Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.
Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.
Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen.”

Ezután Tvrtko megkérdezte a KDNP-st, tudja-e, hogy melyik szervezet adta ki ezt a közleményt. Nacsa egyből rá is vágta, hogy valamelyik Soros-szervezet volt az, de aztán Tvrtko kijavította, hogy ez bizony egy Fidesz-közlemény volt 1992-ből.
A műsor legkínosabb pontja az, amikor Nacsa nem hajlandó ezt elhinni, amit 5:30-tól kezdődően mindenképpen érdemes megnézni!

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤