És persze a média sem foglalkozott vele, a hírei nem erről szóltak.



2004 óta két nagyon erős influenzajárványt regisztráltak, és a halálozási adatok is meghaladták mindkettőnél a szokásos havi átlagot – nyilatkozta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója a parlament népjóléti bizottsága előtti meghallgatásán.

Az elmúlt 13 évben ez a két kiemelkedően erős influenzajárvány betegítette a lakosságot Európában, és Magyarországon is. A 2014/15-ös szezonban 503 ezer, a 2016/17-es szezonban pedig 481 ezer influenzás beteg fordult orvoshoz.
Nyilvánvaló tény, hogy a nagyobb járványok idején nő a halálozás, és amíg két éve 6-8 ezerrel, az idei szezonban csak 5,3 ezerrel haladta ez meg a havi átlagot. A halálozási többlet 90 %-a köthető az influenzához és szövődményeihez, a többiért a hideg és a levegőszennyezés lehet a felelős.

A halálozási többletet is regisztráló európai influenzafigyelő szolgálat valamennyi országban észlelte a növekvő halálozást, ami szezonális volt. A járvány végén a többlethalálozás lecsengett, és a számok már nem tértek el a korábban megszokottól. A halálozási többletet a 65 évesnél idősebbek körében mérték, amit indokol, hogy az idei vírustörzs főleg erre a korosztályra volt veszélyes.

Az influenza a legsúlyosabb járvány napjainkban, amihez évente félmillió haláleset köthető világszerte, hazánkban pedig 20-30 ezer.
Érdemes itt megjegyezni, hogy ehhez képest a koronavírusnak a mai napig 200 ezer áldozata volt eddig a világban, itthon pedig 280 ember.

LEHET, HOGY VALAMIT ELNÉZTEK?
Vagy szándékosan fújták fel ezt a problémát és rontották el a kezelését?

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤